Egyéb kategória

Böjtkezdő alkalmak gyülekezetünkben

Sok szeretettel hívunk mindenkit a böjt kezdetén két istentiszteletre: 2024. február 14-én, hamvazószerdán, este hat órakor hamvazószerdai istentiszteletet tartunk, február 18-án, böjt első vasárnapján pedig családi istentiszteletet, fél tizenegykor. Minkét istentisztelet a tabi evangélikus gyülekezeti teremben lesz megtartva.

Miért tartunk istentiszteletet hamvazószerdán? „Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: „Térjetek meg!” – azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen (Mt 4,17)”. – Kezdi 95 tételét Luther Márton, amelyet a wittenbergi vártemplom kapujára szegezett ki a hagyomány szerint. Talán érdekesség lehet számunkra, hogy hamvazószerdán is tartunk istentiszteletet, hiszen gyülekezetünkben eddig nem volt hagyománya. Mégis érdemes átélni ezt az istentiszteletet is, hiszen Luther Márton megtérési mozgalma éppen azt mutatja meg nekünk is, a 21. században élő utódok, evangélikusok számára, hogy mennyire fontos, hogy Istenhez folyamatosan visszatérjünk, évről évre, hétről hétre, napról napra. Az egyházi esztendő, a Krisztus-év életünk megváltását tárja elénk, ünnepekre, időszakokra tagolva. A böjt felkészít minket Húsvét, a nagy szabadítás ünnepére. „Hamvazószerda az őskeresztény hagyományból merít: a hívők a vezeklés részeként hamut szórtak a fejükre. Még ma is őrzik ennek emlékét: az előző évben megszentelt és elégetett barka hamujából a pap hamvazószerdán (és nagyböjt első vasárnapján) keresztet rajzol a hívek homlokára, miközben ezt mondja: „Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel!” A hamu egyszerre jelképezi az elmúlást és a megtisztulást.” Nem csupán egy külsődleges dologról, egy önmagáért való rítusról beszélünk tehát hamvazószerda kapcsán, hanem éppen arról, hogy ez a gesztus, rituálé segít elmélyíteni azt a mély és felfoghatatlan tartalmat, amit a böjt és a Húsvét kínál a keresztény embernek. Ahogy Jánossy Lajos, evangélikus teológus írta: „A régi egyházban hamvazószerdán megkezdődött a böjti prédikáció, amely rendszerint minden szerdán és pénteken hangzott fel templomainkban.” Hamvazószerda jelenlegi evangélikus elfogadottságát mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház Püspökei immár minden évben részt vesznek a Pannonhalmi Főapátság által szervezett ökumenikus (felekezetközi) hamvazószerdai istentiszteletén (a felvétel itt megtekinthető: https://www.evangelikus.hu/hireink/nagyvilag/bunbanati-liturgia-kozvetitese-pannonhalmarol).

Az előttünk álló két istentiszteleti alkalom (hamvazószerda és családi istentisztelet) segítségünkre lehet elkezdeni a böjt elmélyítő, felkészítő, bűnbánati, a Jóistenhez visszavezető időszakát. Jöjjünk el minél többen mindkét alkalomra, hogy átélhetőbb, Istentől megerősített és Őtőle gazdagon megáldott legyen a húsvéti ünnep felé vezető utunk, a böjt!

Hivatkozás:

  • Jánossy Lajos: Az egyházi év útmutatása. Fraternitás Magyarországi Evangélikus Lelkészek Közössége, Veszprém, 2008.
  • A 95 TÉTEL. Írta és közzétette LUTHER MÁRTON (1483-1546) német reformátor 1517. október 31-én Wittenbergben, a vártemplom kapujára szögezve. Magyar Elektronikus Könyvtár. https://mek.oszk.hu/00200/00203/00203.htm (Letöltés: 2024.02.07, 19:34)
  • Hamvazószerda, a nagyböjt kezdete. https://www.evangelikus.hu/hireink/teologia/hamvazoszerda-a-nagybojt-kezdete (Letöltés: 2024.02.07, 14:27)
  • Bűnbánati liturgia közvetítése Pannonhalmáról. evangelikus.hu: https://www.evangelikus.hu/hireink/nagyvilag/bunbanati-liturgia-kozvetitese-pannonhalmarol (Letöltés: 2024. 02.07, 19:46)

Egyéb kategória

Energetikai pályázat gyülekezetünkben

A 2023-as év fontos változásai mellett nagy jelentőségű projektünk volt a Magyarországi Evangélikus Egyház által kiírt Energetikai pályázat, amelyre gyülekezetünk is pályázott.

Az energetikai megújulásra a gyülekezet pályázatot adott be és nyert el egyszer 4.814.775 Ft, illetve 8.185.495 Ft. összeget, a Magyarországi Evangélikus Egyház támogatásával.

A pályázat célja a Gyülekezet tulajdonában lévő jelenleg Parókiaként használt épület és a gyülekezeti terem energiahatékonyságának növelése és fenntarthatóságának javítása volt. A projekt részeként nem csupán a nyílászárókat korszerű, energiatakarékos modellekre cseréltük ki, ezáltal csökkentve a hőveszteséget. Emellett a gázvezetékrendszer korszerűsítése segített hatékonyabb energiatermelést, amely a gyülekezeti terem melletti lakás leválasztását is magával hozta.

Ez optimális és transzparens felhasználást segített elérni. Továbbá a MEE által biztosított forrásokból napkollektorokat telepítettünk a melegvíz ellátás optimalizálása érdekében, hozzájárulva a környezetbarát energiaforrások használatához.

A parókia világítás korszerűsítésével energiatakarékos LED lámpákat helyeztünk el, csökkentve a villamosenergia-fogyasztást, ami hosszú távon pénzügyi megtakarítást eredményez.

A pályázat befejezésével elért eredmények tükrözik a fenntartható energiahasználat iránti elkötelezettségünket és hozzájárulnak a környezettudatos életmód népszerűsítéséhez is.

 

Nagyon köszönjük a támogatást a Magyarországi Evangélikus Egyháznak, valamint a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegyének!

Egyéb kategória

Gyülekezetépítő hétvége Révfülöpön – Képes beszámoló

Gyülekezetünk 2023. szeptember 22. és 24-e között gyülekezetépítő hétvégén volt Révfülöpön, közösen a kaposvári, a csurgói és az ecsenyi gyülekezetekkel közösségben. Az „együtt gyülekezeti közösségben” hétvége jó alkalom volt a lelki épülésre, a közösség megélésére és értékes programokon való részvételre. Ebben a cikkben a képes beszámolónkat tekinthetik meg.

Egyéb kategória

Ifjúsági helységet és zarándokszállást alakítanak ki a tabi evangélikus gyülekezetben

Ifjúsági helységet és zarándokszállást alakítanak ki a tabi evangélikus gyülekezetben.

Gyülekezetünkben fontosnak tartjuk a folyamatos megújulást, elsősorban lélekben, de más formában is. Örömmel számolunk be arról, hogy Tabon elkezdődött egy ifjúsági helység és zarándokszállás kialakítása. Köszönjük az ehhez kapcsolódó támogatást!

Erős vár a mi Istenünk!

Egyéb kategória

Örvendjetek!

Húsvét ünnepe utáni 3. vasárnap Jubilate, az örvendezés vasárnapja! 🙂

Zsid 11,13-19 – „Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön. Mert akik így beszélnek, jelét adják annak, hogy hazát keresnek. És ha arra a hazára gondoltak volna, amelyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni. Így azonban jobb haza után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített. Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor Isten próbára tette, és egyszülött fiát vitte áldozatul az, aki az ígéreteket kapta, akinek megmondatott: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” Azt gondolta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett.”

>> Online istentisztelet 10 órától a Youtube-on<<

>> 15 órától közvetítés a Tab Tv-n <<

Valamint meglepetéssel készülünk anyák napja alkalmából is! 🙂😉🌷
Figyeljék az oldalunkat!

Erős vár a mi Istenünk!

Egyéb kategória

2019. december 1., vasárnap

Adventi hírnök

2019. november 30-án délelőtt adventi kézműves foglalkozást tartottunk Tabon a gyülekezeti teremben. Vidám hangulatban telt a foglalkozás, ahol kicsik és nagyok együtt alkottak. Készítettek karácsonyfadíszeket és adventi koszorúkat, díszítettek mézeskalácsot és gyertyatartót. A férfiak sem tétlenkedtek, és barkácsolással töltötték az időt. Elkészült a házikó, amelybe hamarosan beköltözik a betlehemes család.
(A képek felhasználása engedélyköteles!)
További képek IDE kattintva érhetők el!
Egyéb kategória

Adventi hírnök

2019. november 30-án délelőtt adventi kézműves foglalkozást tartottunk Tabon a gyülekezeti teremben. Vidám hangulatban telt a foglalkozás, ahol kicsik és nagyok együtt alkottak. Készítettek karácsonyfadíszeket és adventi koszorúkat, díszítettek mézeskalácsot és gyertyatartót. A férfiak sem tétlenkedtek, és barkácsolással töltötték az időt. Elkészült a házikó, amelybe hamarosan beköltözik a betlehemes család.
 
 
 
 (A képek felhasználása engedélyköteles!)
További képek IDE kattintva érhetők el!