Ünnepi köszöntő

Ünnepi istentisztelet keretében nyitottuk meg a reformáció emlékévét Tabon,
és a tabi evangélikus gyülekezet alapításának 300. évfordulóját!
 Johann Endre, a gyülekezet felügyelője köszöntőjében elmondta, hogy az emlékezés nem csak régi emlékeket idéz fel, hanem előre is tekint egy olyan jövő felé, amelyben reményeink szerint ez a gyülekezet továbbra is erősödik és megmarad Isten szeretetében, az Ő dicsőségére. A remény éltet minket, és egykor Luther Mártont is: „Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát.”

A 2017. év igéjével, amely ebben az évben gyülekezetünk mottója is,
köszöntötték Johann Endre felügyelő és Arató Lóránd lelkész
a gyülekezetet és nyitották meg az ünnepi évet:
„Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek.” Ez 36,26a
 
 

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑