Bedegkér

A GYÜLEKEZET TÖRTÉNETE

A bedegkéri fiókegyház

Bedegkér község a belsősomogyi dombvidéken, Somogy megye keleti részén, Tolna megye határán, a Balatontól délre 30 kilométerre, Tabtól 13 kilométerre fekszik. Két részből álló zsákfalu. 1939-ben Bedeg és Magyarkér egyesítésével jött létre, és akkor még Tolna vármegyéhez tartozott. Az egyesülés idején Bedegnek 1202 lakosa volt, míg Magyarkéren 302-en laktak. Magyarkér korábbi névváltozatai: Kér (Keér) és Tótkér. Magyarkérnek 1907-től nevezik a települést, mivel a török hódoltság ideje alatt elnéptelenedett Kérre érkező tót nemzetiségű – evangélikus vallású – telepesek utódai erre az időre már teljesen elmagyarosodtak. Az ugyancsak elnéptelenedett Bedegre érkező telepesek eredetileg is magyarok – és vallásukra nézve katolikusok – voltak.

A tótkéri evangélikusok múltjáról annyit tudunk, hogy szorosan összefügg a környező falvak – elsősorban Tab és Torvaj – gyülekezeteinek történetével. „Keér” újabb benépesülése azonban az előbbieknél később történt, másodlagos telepesekkel.

A lakatlan, dombosabb részein sűrű erdővel, völgyeiben náddal és bozóttal benőtt pusztaságra – amelynek az Ádándon lakó Nagy János, Tallián János és Kukovits Éva voltak a földesurai – az 1740-es években érkeztek az első lakók. A tulajdonosok vállalkozó szellemű kapolyi jobbágyokkal óhajtották faluvá fejleszteni a pusztaságot, de a torvajiak folyamodványa megelőzte őket, és hat egymás után következő évre „haszonbérletbe” megnyerték. A vonatkozó szlovák nyelvű szerződés 1747. január 19-én kelt. A szerződést aláíró torvaji jobbágyok – Georg Pasqa, Martin Pasqa, Jan Brezovszky, Jan Matyék és Matthe Estergál – evangélikus vallású és tót nemzetiségű személyek voltak. A telepítési szerződében lelkészről, tanítóról és vallásgyakorlatról nincs rendelkezés, de egy 1782-ben kelt iratban Martin Stodul, Jan Brezovszky és Martin Lukasovits jobbágy arról tanúskodik, hogy 1766-tól saját felekezetű tanítójuk volt, aki egyúttal a jegyzői feladatokat is ellátta. Első tanítójukat Tomcsányi (Tomtsányi) Ádámnak hívták, aki korábban a torvaji szlovák gyermekek tanítója volt. Utána Jan Kontor, majd Michael Holcz német származású, több nyelven tanító pedagógusról, valamint Ossak István és Belganszky Martin István szlovák tanítóról tudunk.

Vallásuk nyílt gyakorlására azonban csak a Türelmi Rendelet megjelenése után kaptak lehetőséget. Egy 1787. március 6-án kelt okmány szerint a hívek lelkésztartási jogért folyamodtak. A hatósági vizsgálatra kiküldött vegyes bizottság azonban a családok számát kevésnek találta ahhoz, hogy nagy megerőltetés nélkül papot tartsanak, ezért csak mester tartását engedélyezték, akinek egyszersmind a jegyzői hivatalt is el kellett látnia. Az 1787. szeptember 25-én kelt német nyelvű engedélyben imaház építésére és harang tartására is jogosultságot kaptak. Ebben az időben Tótkér község 117 házból állt, és azokban 279 személy lakott. A lélekszámot 59 pár, 61 hét év alatti gyermek és 100 hét év feletti személy alkotta.

Első, szabadon választott tanítójuk Holdvráits Mihály 1788. február 21-én foglalta el tanítói és jegyzői hivatalát. Kezdetben a jegyzők részére kijelölt házban lakott, majd csakhamar a gesztiben élő Botka uraságtól iskola és tanítólak céljára megvásárolt házba költözött.

A tótkéri hívek 1788-ban – miután paptartási jogot nem kaptak – a hozzájuk legközelebb eső evangélikus anyagyülekezethez, Tabhoz csatlakoztak. A Tabon elsőként megkeresztelt tótkéri evangélikus gyermek Kovácsik Márton és Galbavi Erzsébet Anna nevű leánya volt. Keresztszülőként Sztruhár János, Matusik Judith, Paskó János, Matusik Mária, Pagáts Tamás, Hodul Mária, Matustyák György és Ruzitska Anna neve olvasható az anyakönyvben. A keresztelést Krizsán Pál bábonymegyeri lelkész végezte a végelgyengülésben szenvedő Lányi Mihály helyett, 1788. május 26-án. Ezt megelőzően a tótkéri evangélikus kisdedeket Bedegen keresztelte a római katolikus plébános, és a „stólát” is a plébániának fizették.

Ugyancsak 1788-ban kezdték meg első imaházuk építését, és akkor vásárolták 50 fontos kisharangjukat is. A templom felszentelését 1791 vízkereszt ünnepén – Szentgyörgyi János lelkész tabi szolgálata idején – tartották. Az ünnepségen Krizsán Pál bábonyi lelkész tót nyelven, Kis János nagyszokolyi lelkész magyarul „szónokolt”.

Az 1798-ban elhunyt Holdvráits Mihály tanítót a némediből meghívott Németh Mihály váltotta fel. Működése azonban csak egy évig tartott, mert visszament korábbi szolgálati helyére. Utódja – 1799. december 13-tól – Várady László lett, aki tabi hivatalát cserélte fel a tótkérivel. Az ő szolgálata alatt (1803) vásárolta a gyülekezet második, 115 és fél fontos harangját 120 váltóforintért. Ő sem maradt sokáig, 1804 márciusában Bábonyba távozott. Helyére a Csákváron működő Szentpéteri Istvánt hívták, aki 11 évig – 1815-ben bekövetkezett haláláig – volt a kis gyülekezet tanítója.

Kis János püspök 1814. május 16-án tartott canonica visitátiót a tabi anyaegyházban, és megvizsgálta a két filiája, Torvaj és Tótkér lelki életét, anyagi viszonyait, iskolájának állapotát és tanítóinak helyzetét is. A felvett jegyzőkönyvből tudjuk, hogy Tótkéren a mester – Szentpéteri István tanító – magyarul és tótul szolgált, és egyben notáriusi (jegyzői) hivatalt is viselt. A tabi prédikátor – Schuhajda Pál – évenként négy alkalommal tartott istentiszteletet, éspedig úgy, hogy „második harangozáskor a Magyaroknak szolgáltatja ki az Úr vatsoráját; azután Tóthul prédikál, és prédikátzió után a Tóthokat gyóntatja”.

Az Ösküről érkező Marecsek Márton látta el 1815 márciusától a hivatalok teendőit. Tótkéri működésének idejét azonban rövidre szabta az Úr. 1817 januárjában elhunyt.

Schesztina János lett 1817 februárjától 1820 júliusáig a gyülekezet tanítója. Működése alatt – 1817 és 1818 között – épült a gyülekezet második temploma, és akkor vásároltál az orgonát is. A templom felszentelése 1818. november 8-án volt, Schuhajda Pál tabi lelkész szolgálati idejében.

Felicidesz János volt a tanító 1820 augusztusától, de csak 2 évig, mert 1822 decemberében más szolgálati helyre távozott. Az őt követő Krcsmai János 1823-tól 1832-ig – haláláig – szolgálta Tótkér lakóit.

Kis János püspök 1820-ban, majd 1829 őszén tartotta újabb canonica visitáióját a tabi egyházközségben. A tótkéri filiához az utóbbi vizsgálat idején 290 lélek tartozott.

Az 1832 januárjában elhunyt praeoráns mestert Laucsek (Lautsek) István követte, aki – egy kis tabi kitérőt közbeiktatva – 1854 januárjáig viselte tótkéri hivatalát. Tabra költözése idején (1834 márciusától 1836 elejéig) Woelár János és Grosch Imre volt Tótkér tanítója 1-1 éves időtartamra. 1838-bn a gyülekezethez 250 lélek tartozott, amelyből 32 volt a tanuló.

Kis Tatay Imre, tolna–baranya–somogyi esperes 1840 március 31-én tartott visitátiójának jegyzőkönyvéből ismeretes, hogy a vizsgálat idején Laucsek István praeoráns mester „14 oskolás gyermekével jó próbatételt tartott; azonban tapasztaltaték, hogy több szülék éppen nem küldik fel gyermekeiket oskolába, megyhagyatott a mester úrnak, hogy az olyanokat a Tiszt. Úrnak bejelentse, ki is őket szolgabírói hatalom által is kényszeríttesse szülői kötelességök pontos teljesítésére”. A „próbatételről” távolmaradók száma – az 1838-as egyházkerületi névtárban szereplő adatok ismeretében – megközelítette a 20-at. A hiányzást a gyermekek tavaszi munkálatokba való bevonása okozta. A vizsgálat idején 259 lélek tartozott a gyülekezethez. Az egyházközség lelkésze Szepezdi Kis János volt.

Az agyagból épített, 30 éves templomot 1847-ben elmosta a víz. Az új, ma is álló templom lapkövét 1848.május 24-én rakták le az iskola épületével szemben, de 5 hónap múlva már annyira felépítették, hogy hálaadó istentiszteletet tarthattak benne. Az építkezés ideje alatt az iskola felső szomszédja – Pukanccsik Márton – bocsátotta a gyülekezet rendelkezésére nagyobb méretű hátsó szobáját. A templom felszentelését 1852. április 21-én végezte Borbély József esperes, bonyhádi lelkész. „Szónokolt” Laki Mihály bábonyi lelkész. A szertartásban Balogh Imre nagyszokolyi, Stráner György kötcsei és Schöpf János ecsenyi lelkész, valamint Krizsán József – az egyházközség lelkésze – segédkezett. Az ünnepélye alkalmon jelen volt Ürögi gróf Viczay Adolfné is, aki a templom építését páratlan kegyelettel segítette. A szükséges tégla mellett 80 pengő forint összegű készpénzt adott, amelyet a gyülekezet „türhető” mértékű napszámmal szolgáltatott vissza több év alatt. Az építkezés összesen 2400 pengő ezüst forintba került. Ebben az időben Tótkért már tótból elmagyarosodott községként jegyezték, 280 evangélikus lakóval.

A gyülekezethez 1853-ban 276 lélek tartozott, és Laucsek István 40 gyermeket tanított. 1854 márciusától már Daxner Ferenc a gyülekezet tanítója, aki ezt megelőzően Tabon szolgált.

A templom 50 fontos harangja 1858-ban meghasadt, helyére 1859. február havában 205 fontosat vásároltak.

Haubner Máté püspök 1862. június 29-én végzett tabi egyházlátogatása az anyagyülekezet vizsgálatán kívül filiáira is kiterjedt. Ennek köszönhetően részletes kimutatás készült a tótkéri gyülekezetről is. A benne szereplő adatok sokat segítettek a gyülekezet múltjának vázlatos megismerésében. A látogatás idején az egyházközség lelkipásztora Sztanó Sándor volt, a tótkéri filia lévita-tanítói szolgálatát Daxner Ferenc látta el. A filiához 325 lélek tartozott.

Az 1875-ben kiadott névtár szerint 292 lélek és 60 tanuló tartozott a leánygyülekezethez. Tanítójuk – immár több mint két évtizede – a 61 éves Daxner Ferenc volt.

A 20. század első éveire a lélekszám csökkenése tapasztalható. 1903-ban a 331 lelket számláló faluban 279 evangélikus, 24 református, 24 katolikus és 4 izraelita vallású személy élt. A tanítót Szalay Lászlónak hívták. 1910-re a lélekszám tovább csökkent, az akkor már (1907-től) Magyarkérnek nevezett településen 243-an voltak az evangélikusok. Biztatóan hatott, hogy közöttük 39 volt az iskolai tanuló, akiknek oktatását Szalay László végezte.

Kapi Béla püspök 1923. október 5-én egyházlátogatást tartott a magyarkéri filiában, majd – Schöll Lajos főesperes, br. Mechwarth Ernő egyházmegyei felügyelő, Gyalog István egyházmegyei főjegyző, Balogh István püspöki titkár, Németh Sándor kötcsei, Gyarmathy Ferenc tabi lelkész, dr. Szalay László szolgabíró, Szalay László tanító és a templomot zsúfolásig megtöltő hívek jelenlétében – közgyűlésen vett részt. A közgyűlési jegyzőkönyvben olvasható, hogy a község 212 főnyi lakosságából 200 evangélikus, a többi református és római katolikus. A felekezetek közötti viszony jó. A kántortanító minden vasárnap délelőtt és délután istentiszteletet tart. Ádventben és böjtben könyörgések vannak. A lelkész évenként háromszor száll ki, amikor úrvacsorát is oszt. Ugyanakkor olvasható az is, hogy „a valamikori buzgó templombajárás ma sok kívánnivalót heg maga után”. A püspök örömmel vette tudomásul a felekezetek közötti jó viszonyról hallottakat, és intette a gyülekezetet, hogy „a maguk hitét megbecsüljék, a másét ezután is tiszteletben tartsák”. Egyidejűleg kérte őket, hogy „a templomot tekintsék drága kincsnek. Ragaszkodjanak hűséggel, szeretettel apáik örökségéhez, az Úrnak hajlékához, látogassák szorgalmasan”. A vizsgálat idején Maczkó István volt a gondnok.

Schöll Lajos főesperes látogatta meg 1925. november 23-án a kis filiát abból a célból, hogy a püspöki látogatás rendelkezéseit ellenőrizze. A vizsgálatot követően felvett jegyzőkönyvből említést érdemel, hogy a püspöklátogatás óta a templomlátogatás örvendetesen javult, és a gyülekezet a háborús célra elvitt harangjai helyett két új harangot vásárolt. Az iskola vizsgálatakor pedig a főesperes „azt tapasztalta, hogy a tanító, betegsége dacára, vallásos és hazafias, lelkiismeretes munkát teljesít”. A látogatás idején a gyülekezet lévita-tanítója Szalay László, az egyházközség lelkipásztora Gyarmathy Ferenc tabi lelkész volt. A gyülekezet gondnoki tisztségét Lukács József töltötte be.

Magyarkéren 1933-ban 227 evangélikus élt. Iskolájában 47 gyermek tanult. A gyülekezet lévita-tanítója Reichel Lajos volt. 1940-ben 264 evangélikus élt a filiában, amelyet Magyarkér és – a katolikus felekezethez tartozó lakosokból álló – Bedeg község 1939-ben történt egyesülése óta Bedegkérnek hívnak. A lévita-tanítói szolgálatot Őrszigety (Reichel) Lajos látta el. A gyülekezethez 264 lélek – közöttük 50 iskolás gyermek – tartozott. 1951-ben már csak 206 evangélikus élt Bedegkéren. Ez a szám a 20. század második felének társadalmi változásait követve fokozatosan csökkent. Ma csupán félszáz evangélikus él a hajdan erős, nagy múltú településrészen. A gyülekezet jogi státusa: fiókgyülekezet. Istentiszteletet havonta egy alkalommal tart a tabi lelkész. Úrvacsorai alkalom a nagy ünnepeken van. A gyermekek hitoktatása biztosított.

LELKÉSZEK, TANÍTÓK, ELÖLJÁRÓK

Bedegkér (régebben Tótkér, majd Magyarkér)

Tanítók: Tomcsányi (Tomtsányi) Ádám, Jan Kontor, Michael Holcz, Ossak István, Belganszky Martin István (1766-1782), Holdvárits Mihály (1788-1798), Németh Mihály (1798-1799), Várady László (1799-1804, Szentpéteri István (1804-1815), Marecsek Márton (1815-1817), Schesztina János (1817-1820), Felicidesz János (1820-1822) Krcsmai János (1823-1932), Laucsek (Lautsek) István (1832-1834), Woleár János (1834-1835), Grosch Imre (1835-1836), Laucsek (Lautsek) István (1836-1854), Daxner Ferenc (1854-1900), Szalay László (1900-1929), Őrszigety (Reichel) Lajos (1929-1942), Szalay Pál (1942-1943), Nemes György (1943-1948).

Helyettesként működött Kovács Jolán református tanítónő 1942-ben.