Lelkész

Tiborcz Dániel
lelkész
+36 30 503 8358
daniel.tiborcz@lutheran.hu

Tisztelt gyülekezeti tagok, testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. Nem számít sem az, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak a gyarapodást adó Isten. (IKor. 3,6-7)

 

 Tiborcz Dániel vagyok, a Tab És Környéke Evangélikus Egyházközség új lelkésze. Úgy illik, hogy mint új lelkész és mint új testvér a Krisztusban, bemutatkozzam Önöknek: 1996. július 4-én születtem, Szombathelyen nőttem fel, ahol az evangélikus gyülekezet lelki és szellemi otthonommá vált. 2015-ben felvételiztem az Evangélikus Hittudományi Egyetemre, majd 2018-ban két szemeszter erejéig tanultam a bajorországi Neuendettelsauban, 2021-ben pedig szintén két szemeszter erejéig Rómában. A gyakornoki időmet Soltvadkerten, Homoki Pál esperes úr mellett töltöttem. Idén, július 1-én szentelt lelkésszé Szemerei János püspök úr.

“Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta.” – Olvashatjuk Pál apostol első levelében a Korinthusiakhoz. Az Evangélium hirdetése és a szentségek kiosztásának szolgálata folyamatosan jelen van közöttünk, hiszen “Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad” (Ézs. 40,8). Mint lelkészek, ültetünk, öntözünk, de a gyarapodást mindig az Isten adja!

Sok szeretettel jöttem ide Tabra, hogy itt és az egyházközséghez tartozó falvakban szolgáljak és éljek Önök között. Istenünk örök igéjét mindenkor hitelesen igyekszem hirdetni, amint arra lelkészi eskümben ígéretet is tettem. Az ifjúsági munkát és a diakóniát (szociális szolgálatot) különösen fontosnak tartom, az istentiszteleti élettel együtt. Kérem, ha kazuális szolgálattal (keresztelés, esketés, temetés) kapcsolatban keres, vagy beszélgetni, gyónni szeretne, vagy bármilyen esetben hívjon bátran az itt látható elérhetőségen, vagy keressen fel hivatali időben, csütörtökönként 9:00-13:00 között!

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑