Egyházmegyei missziói nap

Missziói napra gyűltek össze a Somogy – Zalai Evangélikus
Egyházmegye lelkészei, és a gyülekezetek tisztségviselői 2019. október 19-én,
Kaposváron. Az alkalom Smidéliusz Zoltán nyugalmazott esperes
áhítatával kezdődött, melynek nyugodt, néhol humoros hangvétele, és
természetesen igei mélysége megalapozta a nap indulását.
 Ezt követően indultak el a nap témáját boncolgató blokkok,
melyeknek vezetői dr. Pángyánszky Ágnes és Krámer György voltak.
A lelkésznő a többi lelkésszel együtt a nemrég megjelent könyv, „Együtt a hit
útján” segítségével beszélgetett arról, hogy milyen lehetőségek rejlenek a
gyermek-, és felnőtthitoktatásban. A lelkész úrral pedig az egyházmegye gyülekezeteinek
tisztségviselői, felügyelők, gondnokok, presbiterek gondolkoztak azon, hogyan
tudunk jelen lenni egy gyülekezet közösségében a lelkészek munkatársaiként,
hogyan tudjuk megtalálni a magunk feladatát, miképp tudunk felelősséget
vállalni gyülekezeti tagként bizonyos helyzetekben. A visszajelzések alapján
egy nagyon konstruktív beszélgetés alakult ki ebben a körben.
 
 
A két beszélgetés mellett párhuzamosan még egy program
futott az evangélikus templomban, hiszen ezen a napon került megrendezésre a
keresztény költők találkozója is, melynek szintén a Kaposvári Evangélikus
Egyházközség adott otthont Balassa Jenő dombóvári presbiter szervezésében.
A költők szinte az ország minden sarkából érkeztek, hogy
ebben a közösségben is Istent dicsérjék a verseikkel. Volt, aki a saját versét
szavalta el, de a kaposvári testvérek is nagyrészt vállaltak a versmondásban,
hiszen azok verse is felolvasásra került, akik valamilyen okból nem tudtak
megjelenni a találkozón. A versek hosszú sorát a kaposvári gyülekezet énekkara
színesítette szolgálatával, akik a szavalatok között egy-egy éneket énekeltek. 
Miután lezárultak a délelőtti programok, a gyülekezet
udvarán ebéd várta az összegyűlteket. Märcz Zoltán kaposvári vállalkozó által
hurka és sültkolbász került az asztalra, és az ebédet is jóízű beszélgetések
kísérték. Ezzel azonban nem ért véget a nap, hiszen délután kis csoportos
beszélgetésekre került sor, amelyeken azt fejtegették a résztvevők, hogyan
lehetne a gyülekezetek megújulását még jobban elősegíteni, hogyan lehetne a
lelkészek, tisztségviselők terhein még jobban könnyíteni, hogyan tudnák a
közösség vezetői egymás terhét hordozni szeretetben.
A nap zárásaként úrvacsorás istentiszteletre gyűltek össze a
résztvevők az evangélikus templomban, ahol Arató Lóránd tabi lelkész
végezte a liturgia, Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna esperes asszony az
igehirdetés, és Pongrácz Máté espereshelyettes az úrvacsoraosztás
szolgálatát. Az istentisztelet befejeztével mindenki feltöltődve, új
élményekkel, találkozásokkal, ismeretségekkel gazdagodva térhetett haza.
Reméljük, hogy mindenkiben, akik jelen voltak, megfogalmazódott és elindult
valami, amely továbbra is gyülekezeteink épülését segíti elő.
 

További képek elérhetők ITT!

Pál apostol nyomában

Idén tavasszal Szőlősgyörök adott otthont a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye családi napjának és az Országos Evangélikus Hittanverseny megyei fordulójának.
Gyülekezetünkből egy csapattal vettünk részt a versenyben, ahol nagyon ügyesen helytálltak a gyerekek, és emléklappal tértünk haza.
(A csapat tagjai: Acsai Lilla, Gősi Fanni, Illés Tibor, Acsai Sándor)
 
További KÉPEKBESZÁMOLÓ

Találkozzunk Szőlősgyörökön! :)

Az idei évben is megrendezésre kerül az egyházmegyei hittanverseny, melyre gyülekezetünk egy csapatot indít 5-6. osztályos korcsoportban! Nagyon izgatottan és lelkesen készülünk már a gyermekekkel a versenyre, melynek témája Pál apostol lesz! 🙂
A hittanversenyen túl azonban családi napot is hirdet egyházmegyénk, melyre továbbra is szeretettel hívunk és várunk mindenkit! 🙂 Legyünk minél többen együtt március 25-én! 🙂
 

Egyházmegyei missziói nap – Beszámoló

2016.10.29.-én egyházmegyei missziói napot tartottak
Balatonbogláron a Somogy-Zalai egyházmegyében.
 
A napot Koch Szilvia nagykanizsai beosztott lelkész nyitotta meg áhítatával.
 
Az áhítat után László Virgil, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Újszövetségi Tanszék oktatójának előadása következett, melyen  az előadó Pál apostol levelein keresztül igyekezett bemutatni a korai keresztyénség és zsidóság közötti kapcsolat feszültségeit és közös pontjait az etnikai, vallási és „nemzeti” hagyományok kapcsán.
Majd a kaposvári énekkar szolgált a közösségben. 
 A résztvevők a közös ebédet a balatonboglári általános iskola éttermében fogyaszthatták el. Ebéd után rövid bizonyságtételek és élménybeszámolók hangoztak el a nemzetek megújulásának szükségessége kapcsán.
 
A bizonyságtevők között részt vett Dr. Solt Pál, aki a zsidóság helyzetét vázolta fel, Káldi-Horváth Kálmán a cigányság ügyét és történetét tárta a hallgatóság elé.
Mesmer Ottó Burgenlandi magyar lelkész nem tudott személyesen részt venni a missziói napon, de előadását levélben megküldte, melyet Arató Lóránd tabi lelkész olvasott fel. A bizonyságtevők sorát Andrejek Mitja szlovén evangélikus lelkész, valamint Bakay Péter cigánymisszióban szolgáló testvér zárta.
A missziói nap zárásaként Isten Igéjét és áldását Arató Eszter tabi lelkész közvetítette.

A Somogy-Zalai egyházmegyei missziói nap margójára…

Kaposvár
– A Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye vezetősége minden évben közös
programot szervez a megye evangélikusai részére. Így volt ez idén
október 21-én, amikor a választás most Kaposvárra esett, itt került
megrendezésre ez az esemény. Szöveg és fotó: Pongráczné Győri Boglárka
A
nap mottója a jól ismert bibliai ige: „Ti vagytok a föld sója” volt.
Már májusban Szigethy Szilárd, a megye missziói felelőse elkészítette a
meghívókat és kiküldte a presbitereknek. A meghívó valóban egy sótartó
volt, rajta a mottóval és benne sóval.

A missziós nap programja reggel 9 órakor kezdődött dr. Sütő Zoltán a kaposvári evangélikus gyülekezet másodfelügyelőjének köszöntőjével. A folytatásban a nagykanizsai gyülekezet énekkara
lépett fel. Az énekkar fellépése különösen is jelentős volt, mert
nemrég által újból össze a tagok. Isten áldása legyen rajtuk, hogy
céljaiknak megfelelően tudjanak továbbra is működni.

Ezt követően Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna, ecsenyi lelkésznő áhítatát hallgathattuk meg. A nap két fő előadója dr. Kránitz Mihály és Korányi András
voltak. Az előbbi a hitről, az utóbbi pedig a toleranciáról tartott
előadást. Az előadók lélekébresztő gondolatait az egyházmegye esperese,
Smidéliusz Zoltán így foglalta össze: Nem is előadások, hitvallások
voltak. 

A nap folytatásaként a közelben levő református iskolában
ebédelhettek a résztvevők. Közben pedig, amíg az első turnus ebédelt,
lehetőség volt egy, a templom kertjében kialakított rögtönzött piacon
vásárolni, nézegetni. A piacon a kaposvári ifisek által gyűjtött régi
könyveket is áruba bocsátották. Ezzel elsősorban az ifjúságot támogatták
a vásárlók. Emellett még levendulából készült párnát és mindenféle
figurát lehetett vásárolni az ecsenyi lelkészházaspár munkáiból, akik
már több éve foglakoznak levendulatermesztéssel. Mindezek mellett a
somogysziliek mézzel, zalai testvérek ékszerekkel lepték meg az
érdeklődőket. Különösen is izgalmas volt a forgatagban Smidéliuszné Drobina Erzsébet
lelkész surdi natúr illetve füstölt sajt kínálata. A szép napsütéses
időben megtelt a kert jó hangulattal és igazi piaci forgataggal.   

Finom ebéd és a piacmustra után kellemes volt beülni újra a templomba, ahol a balatonboglári Seven Houses Gospel Kórus lépett fel. A napot végül Smidéliusz Zoltán, a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye esperese áhítattal zárta.  

Nem kis feladat volt megszervezni és megtervezni a
kaposvári gyülekezet részéről azt, hogy bár kimondottan nagy terek
nincsenek a gyülekezetben – kivéve a templom – mégis a várható 120-150
ember kényelmesen elférjen. Mindezek ellenére minden úgy sikerült, ahogy
kellett. A nap végére mindenki töltekezve indulhatott hazafelé. 

Köszönjük mindazok segítségét, akik részt vettek az
előkészületekben. Jó volt újra azt látni, hogy mennyi kedves emberek
vannak ezen a vidéken, akiknek fontos az, hogy néha találkozzanak és
együtt töltsenek egy felejthetetlen napot.
Forrás további képekkel: evangelikus.hu

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑