Egyházmegyei missziói nap

Missziói napra gyűltek össze a Somogy – Zalai Evangélikus
Egyházmegye lelkészei, és a gyülekezetek tisztségviselői 2019. október 19-én,
Kaposváron. Az alkalom Smidéliusz Zoltán nyugalmazott esperes
áhítatával kezdődött, melynek nyugodt, néhol humoros hangvétele, és
természetesen igei mélysége megalapozta a nap indulását.
 Ezt követően indultak el a nap témáját boncolgató blokkok,
melyeknek vezetői dr. Pángyánszky Ágnes és Krámer György voltak.
A lelkésznő a többi lelkésszel együtt a nemrég megjelent könyv, „Együtt a hit
útján” segítségével beszélgetett arról, hogy milyen lehetőségek rejlenek a
gyermek-, és felnőtthitoktatásban. A lelkész úrral pedig az egyházmegye gyülekezeteinek
tisztségviselői, felügyelők, gondnokok, presbiterek gondolkoztak azon, hogyan
tudunk jelen lenni egy gyülekezet közösségében a lelkészek munkatársaiként,
hogyan tudjuk megtalálni a magunk feladatát, miképp tudunk felelősséget
vállalni gyülekezeti tagként bizonyos helyzetekben. A visszajelzések alapján
egy nagyon konstruktív beszélgetés alakult ki ebben a körben.
 
 
A két beszélgetés mellett párhuzamosan még egy program
futott az evangélikus templomban, hiszen ezen a napon került megrendezésre a
keresztény költők találkozója is, melynek szintén a Kaposvári Evangélikus
Egyházközség adott otthont Balassa Jenő dombóvári presbiter szervezésében.
A költők szinte az ország minden sarkából érkeztek, hogy
ebben a közösségben is Istent dicsérjék a verseikkel. Volt, aki a saját versét
szavalta el, de a kaposvári testvérek is nagyrészt vállaltak a versmondásban,
hiszen azok verse is felolvasásra került, akik valamilyen okból nem tudtak
megjelenni a találkozón. A versek hosszú sorát a kaposvári gyülekezet énekkara
színesítette szolgálatával, akik a szavalatok között egy-egy éneket énekeltek. 
Miután lezárultak a délelőtti programok, a gyülekezet
udvarán ebéd várta az összegyűlteket. Märcz Zoltán kaposvári vállalkozó által
hurka és sültkolbász került az asztalra, és az ebédet is jóízű beszélgetések
kísérték. Ezzel azonban nem ért véget a nap, hiszen délután kis csoportos
beszélgetésekre került sor, amelyeken azt fejtegették a résztvevők, hogyan
lehetne a gyülekezetek megújulását még jobban elősegíteni, hogyan lehetne a
lelkészek, tisztségviselők terhein még jobban könnyíteni, hogyan tudnák a
közösség vezetői egymás terhét hordozni szeretetben.
A nap zárásaként úrvacsorás istentiszteletre gyűltek össze a
résztvevők az evangélikus templomban, ahol Arató Lóránd tabi lelkész
végezte a liturgia, Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna esperes asszony az
igehirdetés, és Pongrácz Máté espereshelyettes az úrvacsoraosztás
szolgálatát. Az istentisztelet befejeztével mindenki feltöltődve, új
élményekkel, találkozásokkal, ismeretségekkel gazdagodva térhetett haza.
Reméljük, hogy mindenkiben, akik jelen voltak, megfogalmazódott és elindult
valami, amely továbbra is gyülekezeteink épülését segíti elő.
 

További képek elérhetők ITT!

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑