Önkéntesség

 
„Amilyen mértékkel ti mértek,
olyannal mérnek majd nektek is.”
(Lk 6, 38)

„9000 résztvevő legalább 90 településen, több mint 350 megvalósult projekt és sok-sok jócselekedet az idei 72 óra mérlege.” – olvasható a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akció hivatalos oldalán.

A tabi evangélikus gyülekezet 5. alkalommal csatlakozott az önkéntes programhoz. Gyermekek és felnőttek összefogásával felfrissült, megszépült az evangélikus templomkert és környéke.

Templomtakarítás, avarseprés, gyomlálás mellett a gyülekezet épületeinek alapzata is újra lett festve. (Köszönjük az e célra felajánlott festéket Ápelesz László, gyülekezeti tagunknak!) Ez évben is minden önkéntes jutalom pólót kapott, melyet hálásan köszönünk az akció szervezőinek. Az önkéntes program közös ebéddel zárult.

További képek ITT elérhetők!

Több vagy, ha adsz!

Idén is részt vesz gyülekezetünk a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akcióban!
Szeretettel várunk minden gyermeket és felnőttet szombaton 9 órától,
hogy megszépítsük az evangélikus templom udvarát!
Az első 20 önkéntes résztvevői pólót kap ajándékba! 

„Több vagy, ha adsz!”

Már-már hagyománynak mondható gyülekezetünkben, hogy minden év október 2. hétvégéjén összegyülekezünk, hogy együtt rendet tegyünk, szebbé varázsoljuk a tabi evangélikus templom kertjét. A kezdeményezés 3 évvel ezelőtt kezdődött, amikor először vettünk részt a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akcióban.
Október 14. – Ezen a napsütéses, őszi délutánon sem hiányzott a jókedv és a nevetés. 20 önkéntes lelkes munkájának köszönhetően hamar felfrissült a templom kertje, megszépültek a virágágyások és zsákokba kerültek a lehullott levelek.
 A nagy munkában nem csoda, hogy megéheztek az önkénteseink, akiknek a Tabi pékség kedveskedett sokféle finom falattal. Köszönjük még egyszer a felajánlást!
Hálásan mondunk köszönetet mindenkinek, aki eljött, és segített!

„Add magad!” – 72 óra kompromisszum nélkül

A 72 óra kompromisszum nélkül egy szociális önkéntes akció, amelyet a három történelmi keresztény egyház szervez. Az akció Magyarország fiatalságát hívja közös összefogásra, hogy együtt tegyünk másokért, környezetünkért. Országszerte fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat: intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (fogyatékkal élők, idősek stb). Forrás: www.72ora.hu

Kicsik és nagyon harmadik alkalommal vehettek részt a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akcióban Tabon. Csütörtök este Filmklubbal vette kezdetét a programsorozat, melyet pénteken egy 72 óra kvíz est követett. A csapatok szombaton kapták meg feladatukat: az evangélikus templomkert takarítása.
Nagyon jó hangulatban telt a délelőtt. Katolikusok és evangélikusok, fiatalok és idősek dolgoztak együtt azért, hogy megszépüljön a templomkert. Az idei évben minden önkéntes egy pólót kapott jutalmul, melyen hatalmas felirat olvasható: „ADD MAGAD!” A program közös ebéddel, vidám beszélgetéssel zárult.
„Hálatelt szívvel mondok köszönetet mindazoknak, akik segítségünkre voltak az akció ideje alatt! Köszönöm, hogy idejüket és energiájukat ideszánták! Számomra nagyszerű volt megélni a közösséget, hogy együtt tehettünk a környezetünkért! Bízom benne, hogy a jövő évi akcióban is sokan részt tudunk majd venni, magunkat adni!” 🙂
Arató Eszter
További fotókért kattintson IDE!

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑