Közösségben

Gyülekezeti nap és
imaház szentelés Bábonymegyeren
            Zsúfolásig megtelt a bábonymegyeri
evangélikus templom pünkösdhétfőn a délután 3 órakor kezdődő hálaadó
istentisztelet alkalmával. Az ünnepi istentiszteleten Szemerei János a Nyugati
(Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét a 8.
Zsoltár 5. verse alapján. Pünkösd ünnepe kapcsán a püspök igehirdetésében szólt
az egyház születéséről és rámutatott arra, hogy bár vált ezredévet ezredév, még
megmarad az egyház s benne mi, hívek is Isten kegyelme által. Igehirdetése
végén buzdította a megjelent ökumenikus gyülekezetet az őszinte, szívből jövő
hálaadásra.

 A liturgiában Kőszeghyné Raczkó
Zsuzsanna a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye esperese és Arató Lóránd helyi
lelkész szolgált. Az ünnep színvonalát emelte a tabi fúvósegyüttes néhány
tagjának színvonalas szolgálata, melyet Sternóczky László fúvós karnagy
vezetett. Az istentiszteleten részt vettek a helyi történelmi egyházak vezetői
és hívei.
 
Az ünnepi istentiszteletet követően
az újonnan épült gyülekezeti házat szentelte fel Szemerei János püspök és
Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna esperes.
 
A hálás gyülekezet az ünnepség után
szeretetvendégségre invitált minden résztvevőt a faluházba.
Arató Lóránd a gyülekezet lelkésze
ezúton is köszöni mindenki áldozatkész segítségét. A gyülekezet lelkésze
kifejtette, hogy jó volt megtapasztalni azt az összefogást és közös
munkálkodást, amely által elkészülhetett az új gyülekezeti ház, valamint
megszervezésre került a szép ünnepi alkalom. 

1717-2017


Lassan végéhez közeledik gyülekezetünk fennállásának 300. éve.
 Az ünnepi év méltó lezárása képpen a Reformáció Emlékbizottság támogatásával a tabi evangélikus gyülekezet emléktáblát készíttetett a 300 év alatt gyülekezetben szolgáló lelkészek névsorával.

2017. december 17-én hálatelt szívvel állhattunk meg Istenünk előtt. Istentiszteletünkön kedves vendégeket köszönthettünk körünkben. Jelen volt Szabó Vilmos és Szabóné Piri Zsuzsánna, akik 1978-1988 között voltak a tabi gyülekezet és a környékbeli gyülekezetek lelkészei, valamint Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna, a Somogy-Zalai Egyházmegye esperese,
aki igehirdetési szolgálatot végzett.

„Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába óvják azt az őrök. Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret
esztek. De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.” – a 127. zsoltár szavaival kívánt áldásos munkát, szolgálatot Esperes asszony a tabi gyülekezetnek, illetve a gyülekezetben folyó munkára.

 
Köszönet a Tabi Gránit Bt.-nek a gyönyörűen elkészített emléktábláért!

Szeretetben járva…

ÚJ PARÓKUS LELKÉSZ TABON
2017.
november 25-én beiktatták Arató János Lóránd evangélikus lelkészt a Tab és
Környéke Evangélikus Egyházközség parókus lelkészi hivatalába. Kőszeghyné
Raczkó Zsuzsanna, a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye esperese igehirdetésében
a gyülekezetet és lelkészét egymás gondviselő szeretetére bízta, s a Zsidókhoz
írt levél szavain keresztül hirdette Isten igéjét.
Képek
Az igehirdetést követően
határon innen és túlról érkező lelkészek mondtak áldást a frissen beiktatott lelkész
életére és szolgálatára.

Képek
Arató
János Lóránd a 2017-es év igéje alapján Én és Te, Én és Az vonatkozásában
beszélt az Isten-kapcsolatról, szeretet-kapcsolatról, és kiemelte, hogy mindig
valami régiből bontakozik ki az új, ami hatással van életünkre. „Az Isten-kapcsolatra korábban a nagyszülők
irányították a gyermekek figyelmét, tanították meg őket az imádságokra. Napjainkban
azonban már egyre kevesebben vannak, akik felelősséggel hordoznák a fiatalokat
ezen az úton. Szükség van lelkészekre, lelki vezetőkre, akik az Istennel való
kapcsolatunk fontosságára mutatnak.”
Képek
 
Az
ünnepi istentiszteletet közgyűlés követte, melyen köszöntőt mondtak a
történelmi egyházak helyi képviselői, Sándor Zoltán és Sándor Zsuzsa Noémi
református lelkipásztorok, Sifter Gergely római katolikus plébános és Galbavy Jenő
prior atya, Tab város Önkormányzatának képviseletében Schmidt Jenő polgármester,
majd Witzmann Mihály országgyűlési képviselő köszöntő levelét Kovásznai Tamás
olvasta fel. Végül Mesmer Ottó, burgenlandi evangélikus lelkész köszöntötte az
újonnan beiktatott lelkészt, mint szolgatárs és családtag.
Az
alkalom a gyülekezeti tagok áldozatos munkájának köszönhetően szeretetvendégséggel
zárult.
Képek

Bizonyságot tenni Isten szeretetéről

„Meg kell látnunk Isten erejét, amely a mi életünkben és környezetünkben is élő és ható.”- mondta Arree Kuukauppi, inkeri püspök.
Egyházunk honlapján olvasható a hálaadó istentiszteletünkről írt cikk és képes beszámolót!
Erős vár a mi Istenünk!

„Adjatok hálát az Úrnak…”

Október 2. vasárnapján hálaadásra gyűlhettünk össze a gyülekezet közösségében.
Az adományokkal feldíszített oltár emlékeztetőül szolgált mindazért a sok áldásért, amellyel naponként megajándékoz Istenünk!
Az összegyűlt terményadományokat továbbítottuk
az Evangélikus Hittudományi Egyetem Teológus Otthona részére.

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑