Tag 72 óra

72 óra kompromisszum nélkül – 2019.

Október 12-én, szombaton gyülekezetünk is csatlakozik a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akcióhoz. Feladatul tűztük ki, hogy rendbe tesszük a templomkertet, a templomot és a gyülekezeti termet. Vidám és lelkes önkéntesek segítségét várjuk! A 72 óra kompromisszum nélkül egy szociális… Continue Reading →

Önkéntesség

  „Amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” (Lk 6, 38) „9000 résztvevő legalább 90 településen, több mint 350 megvalósult projekt és sok-sok jócselekedet az idei 72 óra mérlege.” – olvasható a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akció… Continue Reading →

Több vagy, ha adsz!

Idén is részt vesz gyülekezetünk a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akcióban! Szeretettel várunk minden gyermeket és felnőttet szombaton 9 órától, hogy megszépítsük az evangélikus templom udvarát! Az első 20 önkéntes résztvevői pólót kap ajándékba! 

„Több vagy, ha adsz!”

Már-már hagyománynak mondható gyülekezetünkben, hogy minden év október 2. hétvégéjén összegyülekezünk, hogy együtt rendet tegyünk, szebbé varázsoljuk a tabi evangélikus templom kertjét. A kezdeményezés 3 évvel ezelőtt kezdődött, amikor először vettünk részt a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akcióban. Október… Continue Reading →

„Add magad!” – 72 óra kompromisszum nélkül

A 72 óra kompromisszum nélkül egy szociális önkéntes akció, amelyet a három történelmi keresztény egyház szervez. Az akció Magyarország fiatalságát hívja közös összefogásra, hogy együtt tegyünk másokért, környezetünkért. Országszerte fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú… Continue Reading →

Programajánló

„Nagy sikerrel zárult a hetedik 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes ifjúsági akció”

Országszerte 330 helyszínen 8000 önkéntes végzett ökológiai, társadalmi és közhasznú munkát az elmúlt hétvégén, hogy szebbé, élhetőbbé tegyék környezetüket, és példát mutassanak: közösen, összefogva nagy dolgokra vagyunk képesek, és sokat tehetünk egymásért. Az elmúlt 72 órában értékes és maradandó dolgokat… Continue Reading →

Veled kezdődik!

Kedves Testvérek!2014. október 11-én, holnap kerül sor a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes programra a gyülekezetünkben!Várunk mindenkit erre az alkalomra 10 órára a tabi evangélikus templom udvarába!Feladatok: templomkert rendezése, temetőrendezésVárunk mindenkit – kicsiket és nagyokat!  Kérjük, hogy mindenki játszósruhát öltsön magára,… Continue Reading →

72 óra kompromisszumok nélkül

Kedves Testvérek! Szeretném felhívni a figyelmeteket egy októberi programra, ami a 72 óra kompromisszumok nélkül címet viseli. Biztosan ismerős már sokatok számára! Hegedüs Gábor, kaposvári teológus és én vagyunk a program Somogy megyei koordinátorai. Ez egy olyan program, ami során… Continue Reading →

© 2025 Tab és Környéke Evangélikus Egyházközség — Powered by WordPress

Theme by Anders NorenUp ↑

Tab és Környéke Evangélikus Egyházközség
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.