Nagyheti sorozat Tabon
Idén is nagyheti sorozatot tartunk Tabon az
evangélikus gyülekezetben.
evangélikus gyülekezetben.
Az idei sorozat témája: „Miért van a kereszt?”
A
sorozat virágvasárnaptól nagyszombatig tart, esténként 18 órai kezdettel.
sorozat virágvasárnaptól nagyszombatig tart, esténként 18 órai kezdettel.

Az
első alkalmon Dr. Szentpétery Péter az Evangélikus Hittudományi Egyetem Vallás-
és Társadalomtudományi Tanszékének vezetője hirdette Isten igéjét Lk 9, 18-25
alapján.
első alkalmon Dr. Szentpétery Péter az Evangélikus Hittudományi Egyetem Vallás-
és Társadalomtudományi Tanszékének vezetője hirdette Isten igéjét Lk 9, 18-25
alapján.
Az első alkalom altémája az elindulás volt. (Miért van a kereszt?
Azért, hogy elindulj!). A Hittudományi Egyetem oktatója igehirdetésében
elmondta, hogy „A kereszt arra való, hogy elinduljunk. Mégpedig vele együtt,
magunkra véve. Nagyheti sorozatunk első alkalmán ezt kell tisztáznunk: Ha nem
indulunk el vele, vagy már nem vagyunk vele az úton, akkor az összes többiről
felesleges beszélni. …. A Mester követőinek útja nem lehet más, mint az övé. A
kereszthordozás a Krisztust követő
tanítvány életének bizonyságtétele. A Krisztusba vetett reménység, a kereszt
naponkénti felvétele azért nem lehet értelmetlen, mert Ő saját magát
ajándékozza nekünk élete, halála és feltámadása által. Saját magát, vagyis
mindent.”

Az alkalom után szeretetvendégségre gyűlhettek
össze a hívek,
össze a hívek,
amelyen Dr. Szentpétery Péter bemutatta az általa 28 éve
vezetett tanszéket,
vezetett tanszéket,
majd kötetlen beszélgetésre került sor.

Végezd a reád bízott szolgálatot hűségesen és odaadóan!
Tab – 2018. március 25-i, virágvasárnapi istentiszteletünkön
hálatelt szívvel mondtunk köszönetet azoknak a tisztségviselőknek és presbitereknek,
akik 2012-2018. között szolgáltak a gyülekezetünkben.

Az istentisztelet keretében beiktattuk gyülekezetünk új tisztségviselőit és presbitereit.
Felügyelő – Kovásznai Tamás
Másodfelügyelő – Karsainé Garas Ilona
Gondnok – Ápelesz János
Pénztáros – Kadlicskóné Barna Edit
Jegyző – Kecskés Gábor
Számvevőszéki elnök – Paska Antal
Számvevőszéki tag – Paska Zoltán
Számvevőszéki tag – Székely Lajos
Egyházmegyei küldött – Johann Endre
Presbiter – Csontos Jánosné
Presbiter – Forró Tiborné
Presbiter – Paska Antal
Presbiter – Paska Gábor
Presbiter – Paska Zoltán
Prebsiter – Sitkei Tamásné
Presbiter – Székely Géza
„Végezd a reád
bízott szolgálatot Isten félelmében
bízott szolgálatot Isten félelmében
az Úr Jézus
Krisztusba vetett hittel és a Szentlélek erejével,
Krisztusba vetett hittel és a Szentlélek erejével,
hűségesen és
odaadóan, mint az Úrnak,
hogy egykor számot adhass róla
a mi Urunk Jézus
Krisztus ítélőszéke előtt.
odaadóan, mint az Úrnak,
hogy egykor számot adhass róla
a mi Urunk Jézus
Krisztus ítélőszéke előtt.
Az Úr áldjon
meg téged, hogy áldás légy
meg téged, hogy áldás légy
a mi gyülekezetünk
épülésére!”
épülésére!”
Istentiszteleti alkalmaink
Nagyheti sorozat 2018.
Ünnepi istentisztelet
1%
Általános tisztújítás 2018.
Szupplikáció
Böjt 3. vasárnapján Riczinger Péter, II. éves teológus-lelkész szakos hallgató látogatott el a bábonymegyeri és tabi gyülekezetünkbe, és hirdette Isten igéjét Ezékiel próféta igéje alapján.
(Igehirdetése IDE kattintva meghallgatható/letölthető!)
(Igehirdetése IDE kattintva meghallgatható/letölthető!)

Hálásan köszönjük a testvérek adományait, melyet továbbítani fogunk
az Evangélikus Hittudományi Egyetem részére!
az Evangélikus Hittudományi Egyetem részére!