1+1%



Gyülekezetünk alapítványa 2005-ben jött létre, azzal a céllal, hogy a gyülekezetben folyó munkát támogassa, segítse.
Az
alapítvány támogatja a hátrányos helyzetű tehetséges tanulókat ösztöndíjjal, a
nyáron hagyományosan megrendezésre kerülő hittantábor szervezését, kirándulások, egyházzenei
programok, foglalkozások szervezését.



A kuratórium köszönettel kéri és hálás szívvel fogadja erkölcsi,
tevőleges, anyagi vagy bármilyen segítségüket, amelyet kizárólag az
alapítvány céljainak minél teljesebb megvalósítására fordít.



Megtisztelne bennünket, ha adója egy százalékával támogatná céljainkat!



Adószámunk: 18779604-1-14

 

Láthatóan evangélikus – 1% – Püspöki körlevél

A Magyarországi Evangélikus Egyház 2017-es 1%-os kampányának üzenete:
LÁTHATÓAN EVANGÉLIKUS
Szeretnénk láthatóan evangélikussá tenni azt, hogy az egyházunknak felajánlott 1%-ok milyen célokat szolgálnak – áll a Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa által kiadott körlevélben, amelyet az alábbiakban olvashatnak.

Idei 1%-os kampányunkban szeretnénk bemutatni azokat a területeket, ahol különösen is fontos a felajánlott segítség: A gyülekezeteinkben és közösségeinkben folyó értékközvetítő munkáról; az óvodákban, iskolákban működő, szeretet vezérelte nevelésről és színvonalas oktatásról; a fogyatékkal élők és idősek gondozásáról; a rászoruló családok, a hajléktalanok, a bántalmazott anyák és gyermekeik segítéséről, a romák között végzett misszióról folyamatosan tájékozódhatnak az evangelikus.hu honlapon.

A megváltozott adóbevallási feltételek mellett különösen fontos az 1%-ról való rendelkezés. A civil szervezeteknek adott egy százalék mellett adójuk másik egy százalékát felajánlhatják az egyházak társadalmi szolgálatának támogatására. Akinek nincsen felajánlható egy százaléka, kérjük, az is rendelkezzen, mert egyházak esetében a „nullás” bevallás is számít!

A tavalyi évben 63 662-an ajánlották fel egyházunk számára adójuk 1%-át. Bízunk abban, hogy idén egyházunk tagjainak és az értékeinkkel szimpatizálók segítségével ez a szám növekedni fog.

Köszönjük, hogy évről-évre rendelkeznek egyházunk javára, és egyben szeretnénk mindenkit megkérni arra, hogy hívja fel ismerősei, barátai, rokonai és családtagjai figyelmét is a rendelkezés fontosságára.

Szeretnénk kérni minden lelkészt, felügyelőt, gyülekezeti vezetőt, hogy a kampány sikere érdekében a gyülekezetekhez eljuttatott szórólapokat és plakátokat terjesszék saját környezetükben.

Szeretnénk kérni a gyülekezeti tagokat is, hogy önkéntes munkájukkal, a szórólapok szétosztásával hívják fel hozzátartozóik, ismerőseik, a gyülekezetbe járó hívek figyelmét a rendelkezések fontosságára.

A gyülekezetekhez eljuttatott szórólapok egyben rendelkező nyilatkozatok is, amelyeket a perforált résznél leválasztva és az azon leírt módon elküldve a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, azonnal rendelkezhetünk személyi jövedelemadónk 1%-áról.

Kérjék könyvelőik segítségét a helyes adatszolgáltatásban!

Különösen fontos húsvétkor megszólítani azokat az embereket, akik bár nem rendszeres templomba járók, de szimpatizálnak az egyházunk által hirdetett értékekkel.

Hittanosaink szüleinek figyelmét is fel kell hívni azokra a szolgálati területekre, amelyeken az egyházunk nap mint nap az emberekért tesz.

Az evangelikus.hu oldalon számos információ mellett internetes bannerek is találhatóak, amelyeket kérünk minden gyülekezetünk és intézményünk helyezzen el saját oldalára, ezzel is népszerűsítve a kampányt.

Facebook-oldalukon kérjük, osszák meg a hivatalos egyházi profilra, a www.facebook.com/evangelikus oldalra folyamatosan feltett információkat!

Tanuljuk a leleményes szeretet titkát, azt, hogy nem önmagunkért élünk!

Budapest-Győr, 2017. 03. 31.

Gáncs Péter, Fabiny Tamás és Szemerei János püspökök

Magyarországi Evangélikus Egyház, technikai szám: 0035
 
(Forrás: www.evangelikus.hu )

1+1


Segítsen egyházi 1%-ával is!

A civil szervezeteknek adott egy százalék mellett felajánlhatja adója másik egy százalékát is az egyházak társadalmi szolgálatának támogatására.
Ezzel a rendelkezéssel még egyszer támogathatja embertársait!

Tájékozódjon a www.evangelikus.hu honlapon a gyülekezeteinkben folyó munkáról!

Mindent megteszünk azért, hogy LÁTHATÓAN EVANGÉLIKUSsá váljon az az 1%, amelyet ön egyházunknak és gyülekezetünknek ajánl fel.

MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ
technikai szám: 0035

ALAPÍTVÁNY A TAB ÉS KÖRNYÉKE EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZETÉRT
adószám: 18779604 – 1 – 14





Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑