Lulla – Pünkösd hétfőn került megrendezésre – immáron hagyományosnak mondható – gyülekezeti napunk. Felekezeti hovatartozástól függetlenül mindenki izgatottan segédkezett az előkészületek során, amit hálás szívvel köszönünk meg a testvéreknek! A program az Evangélikus Gyülekezeti Teremnél vette kezdetét egy rövid igei… Continue Reading →
Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Hálaadással tekinthetünk vissza az elmúlt napokra, hiszen áldott ünnepet élhettünk meg a tabi gyülekezetünkben. Húsvét ünnepén a felemelő úrvacsorai közösségen túl, az új élet örömében is osztozhattunk testvéreinkkel, amikor a keresztség szentségében részesült Tar Olivér… Continue Reading →
Gyülekezetünk alapítványa 2005-ben jött létre, azzal a céllal, hogy a gyülekezetben folyó munkát támogassa, segítse. Az alapítvány támogatja a hátrányos helyzetű tehetséges tanulókat ösztöndíjjal, a nyáron hagyományosan megrendezésre kerülő hittantábor szervezését, kirándulások, egyházzenei programok, foglalkozások szervezését. A kuratórium köszönettel kéri… Continue Reading →
Tab három felekezete – katolikus, református, evangélikus – együtt tartotta idén is az ökumenikus imahetet. A lélekemelő hét 2019. január 21-25 között tartott, hétfőtől-péntekig. Az Úr csodásan működik városunk ökumenikus közösségében, hogy már lassan tíz esztendeje évről-évre kitartóan részt vesz… Continue Reading →
Az elmúlt szombaton ökumenikus körben lehettünk együtt Tab Fő terén, ahol meggyújtottuk az adventi koszorú első gyertyáját. Az igehirdetés szolgálatát Sándor Zoltán, református lelkipásztor végezte. „Adventi hírnök, friss fenyőág. Lobog az első gyertyaláng! Karácsonyt várva lázban a föld, Isteni gyermeket… Continue Reading →
© 2025 Tab és Környéke Evangélikus Egyházközség — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑