Hívásod van! – Napközis hittantábor

Tab – Június 24-30. között került megrendezésre napközis hittantáborunk a tabi evangélikus templomkertben és gyülekezeti házban. A tábor tervezésekor a MEE Gyülekezeti- és Missziói Osztály által összeállított Munkaprogramot hívtuk segítségül, így lett a hét témája az elhívástörténetek. Ó- és Újszövetségi emberekkel ismerkedtünk meg, akiket megszólított és valamilyen feladattal bízott meg Isten. Együtt utaztunk Jónással és Pállal, az alkalmasság kérdését feszegettük Ézsaiással, és a két tanítvány, Máté és Péter elhívástörténetében is elmélyültünk.

A délelőtti interaktív hittant és korcsoportos, kreatív foglalkozást a kötetlenebb délutánok váltották fel: ismerkedős játékok, kreatív foglalkozás, sportvetélkedő, vizes játékok, csocsó- és pingpongbajnokság.

Szerda délután Szántódra kirándultunk. A Pálóczi Horváth Ádám Közösségi Ház udvarán bibliai vetélkedőt tartottunk, amelyben a csapatok összemérhették tudásukat. (Hálásan mondunk köszönetet Szántód Község Önkormányzatának, a dolgozóknak, akik rendelkezésünkre bocsátották a helyszínt, és szeretetteljesen fogadtak minket!) Innen utunk a Balatonhoz vezetett, és megmártóztunk a hűs vízben.
Az egyhetes hittantábor a vasárnapi istentisztelettel ért véget. A gyermekek énekes és zenés szolgálata különlegessé tette az alkalmat. Minden táborozó egy ajándék bögrét vihetett haza, amelyen e felszólítás olvasható: Hívásod van!

 

Köszönjük a szülők segítségét és felajánlásait a hittantáborban, valamint Cservenka Ágota és Csontos Jánosné, Sitkei Krisztina, Kozma Eszter, Kovásznai Márk, Balogh Gergely, Balogh Márton, Németh Ildikó és Németh Eszter segítők áldozatkész munkáját!
Továbbá köszönetet szeretnénk mondani a Magyarországi Evangélikus
Egyház Gyermek- és Ifjúsági Bizottságának, akik támogatták táborunkat.
Ezen kívül Schmidt Csabának, a Figura Bisztró
tulajdonosának és csapatának. Isten gazdag
áldását kérjük mindannyiuk egész életére!

További képek IDE kattintva érhetők el!

A zarándok útja

– Napközis hittantábor Tabon – 


2018. június 26-án nyakunkba vettük a világot, és „elutaztunk” Egyiptomba. Hat napos utazásunk során meglátogattuk a piramisokat, átéltük a tíz csapást, majd tovább indultunk Mózessel és Isten választott népével Kánaán földje felé. Megálltunk a Sínai-hegynél, együtt zúgolódtunk a néppel a pusztában a csodákra várva, majd megpillanthattuk a távolban az Ígéret földjét.
Bábonymegyerről és Tabról összesen 32 gyermek vett részt a táborban. Zenés, énekes áhítattal kezdtük meg a tábor egyes napjait, majd a Biblia egy-egy történetével ismerkedhettek meg a gyermekek, és korosztály szerinti foglalkozáson dolgozhatták fel a nap témáját. Délutánonként csocsóbajnokságot, játékos vetélkedőket tartottunk, ahol 4 csapat mérhette össze a tudását. Szombat délután gyalogos túrát tettünk a tabi szőlőhegyen Rőth Ádám és Gaál Henrietta vezetésével, akik az erdő élővilágáról meséltek, és izgalmas feladatok elé állították a táborozókat.
A tábor a vasárnapi
istentisztelettel – a gyermekek szolgálatával és ifjúsági énekekkel – zárult,
mely igazán emlékezetes alkalom volt. Hálás szívvel mondunk ezúton is köszöntet
gyülekezetünk fiataljainak –
Molnár Kata,
Czető Bálint, Somogyvári Flóra, Sitkei
Krisztina, Gaál Henrietta, Nagy Barbara, Méhész Erika, Kovásznai Márk –
, akik rendületlenül álltak mellettünk a szervezés során, és
fáradhatatlanul velünk voltak!
Hálás szívvel szeretnénk köszönetet mondani a
Magyarországi Evangélikus Egyház Gyermek- és Ifjúsági Bizottságának,
akik támogatták táborunkat. Ezen kívül a köszönet szava illeti Schmidt
Csabát, a Figura Bisztró vezetőjét és csapatát, akik finom ebédekkel és
szeretetteljes fogadtatással vártak minket minden nap. Hálatelt szívvel
gondolunk református lelkipásztor testvéreinkre, Sándor Zoltánra és
Sándor Zsuzsa Noémire, akik Isten igéjét hirdették reggeli áhítatunkon.
Isten gazdag áldását
kérjük mindannyiuk egész életére!
 További képek IDE kattintva megtekinthetők!

Hittantábor 2018.

Szeretettel várunk kicsiket és nagyokat az V. Napközis hittantáborba! 🙂
Jelentkezni lehet a gyermekeknek kiosztott jelentkezési lapon,
és online felületünkön lehet: Jelentkezés
 

Találkozás, ígéret, áldás

4.
alkalommal került megrendezésre a tabi evangélikus gyülekezet napközis
hittantábora. Hosszas szervezés és tervezés után június 26-án nyitottuk meg
táborunkat, melynek témája „Az ígéret földje” volt. Megkezdtük utazásunkat
Kánaán földje felé Ábrahám kíséretében, akivel a reggeli áhítatokon
találkoztunk. Majd Jézus történeteivel, különleges találkozásaival folytatódott
napunk…

(A cikk ide kattintva folytatódik!)


Utazzunk együtt! :)

Szeretettel hívjuk fel a családosok figyelmét idei napközis hittantáborunkra,
melynek témája: Az ígéret földje! 🙂 
Részletek és jelentkezés IDE kattintva érhető el!

Isten mesés gyermekei – beszámoló

– Hittantábor Tabon –

Móka,
kacagás, sport, játékok, vetélkedők, kirándulás, napsütés, zene és hangos ének

jellemezte a Tab és Környéke Evangélikus Egyházközség idei napközis hittantáborát,
mely 2016. június 27 – július 3 között került megrendezésre.
Bábonymegyerről, Lulláról
és Tabról összesen 45 gyermek vett részt a táborban. A szervezés során az Evangélikus Gyülekezeti Munkaprogramok 2. kötetét vettük alapul, és bővítettük ki, így lett
táborunk témája Dr. Seuss, amerikai író mesegyűjteménye. Izgalmas történeteken
keresztül ismerkedtek meg a gyerekek a szerző képzeletvilágával, a sznicsekkel,
Hortonnal, a Kalapos Macskával, Yertle teknőssel, Lorax-szal. A meséket bibliai
történetekkel összekapcsolva gondolkodhattunk együtt olyan témákról, mint az
irigység, kapzsiság, becsvágy, hűség, felebarát szeretete, gondoskodás. E
párosítással a gyerekek számára érthetőbbé vált Isten igéje, és játékos módon
bővülhetett ismeretük is.
A napkezdő áhítat után 5 csoportban, korosztály
szerinti foglalkozáson vettek részt a gyerekek, ahol különféle módon dolgozták
fel a napi témát, Dr. Seuss meséjét. Délutánonként a játéké, a sporté volt a
főszerep, valamint Mesetársassal, vetélkedőkkel színesítettük a programot, ahol
5 csapat mérhette össze a tudását. A hét során lehetőségünk nyílt megismerkedni
a helyi rendőrség feladatkörével, valamint ellátogattunk a tűzoltó-, illetve a
mentőállomásra is, ahol oktatóvideó, bemutató segítségével tekinthettünk a
kulisszák mögé.
Szombaton különleges
programban volt részünk, hiszen a Lulla
Község Önkormányzata támogatásával
táborozó gyermekeink a „Keresd a lullai nyárfaerdőt és kincseit”
elnevezésű, 9 állomásos akadályversenyen próbálhatták ki ügyességüket. Nagyon
kalandos, izgalmakkal teli utat tehettek meg a gyerekek, mely során
megismerkedtek a régi, falusi élet eszközeivel, kipróbálhatták a
csizmahajítást, az aranymosást.
A tábor a vasárnapi
istentisztelettel – a gyermekek szolgálatával és ifjúsági énekekkel – zárult,
mely igazán emlékezetes alkalom volt. Hálás szívvel mondunk ezúton is köszöntet
gyülekezetünk fiataljainak –
Molnár Kata,
Somogyvári Flóra, Somogyvári Júlia, Nagy Nikolett, Ápelesz Regina, Sitkei
Krisztina, Kovásznai Márk, Gaál Klaudia, tiszteletbeli ifis: Németh Eszter,
Németh Ildikó –
, akik rendületlenül álltak mellettünk a szervezés során, és
fáradhatatlanul velünk voltak!


További képek megtekinthetőek IDE kattintva!

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑