Egyéb kategória

Zenés szolgálat, német fiatalok, államalapítási ünnep

Augusztus 20-án német vendégeket köszönthettünk istentiszteleti alkalmunkon. Somogyi Anna, gyülekezetünk tagja és egykori kántora, német fiatalokkal látogatott el hozzánk.

Az evangélikus istentiszteleti zenés szolgálaton túl, énekeltek a város ökumenikus kenyérszentelő szentmiséjén, majd délután 4 órától koncertet adtak az evangélikus templomban is. Mendelssohn, Mozart s más szerzők dalain túl magyar dalokkal is megörvendeztették a közönséget. (Videó)

A fiatalok Németországból, Minden városból érkeztek. A Jugendkantorei St. Marien nevű kórus olyan 13-18 év közötti lányokból és fiúkból áll, akik szívesen énekelnek, és a gyülekezetük életében is aktívan részt vesznek.
 
 Hálásan köszönjük nekik zenés szolgálatukat,
és Isten gazdag áldását kérjük életükre és gyülekezetükre!

Egyéb kategória

Találkozás, ígéret, áldás

4.
alkalommal került megrendezésre a tabi evangélikus gyülekezet napközis
hittantábora. Hosszas szervezés és tervezés után június 26-án nyitottuk meg
táborunkat, melynek témája „Az ígéret földje” volt. Megkezdtük utazásunkat
Kánaán földje felé Ábrahám kíséretében, akivel a reggeli áhítatokon
találkoztunk. Majd Jézus történeteivel, különleges találkozásaival folytatódott
napunk…

(A cikk ide kattintva folytatódik!)


Egyéb kategória

Hála, hála, hála

Szeretettel hívunk mindenkit hálaadó istentiszteletünkre vasárnap
fél 11 órára a tabi evangélikus templomba!
Igét hirdet Szemerei János, püspök úr, valamint vendégeink lesznek még Arri Kugappi, orosz püspök, Ivan Laptev, az orosz Teológia rektora és kedves felesége, Irina Lapteva!
Az ünnepi alkalom végett, csak Tabon tartunk istentiszteleti alkalmat!
Megértésüket köszönjük!