Ökumenikus családi nap

Napfényes
idő, finom illatok, családias légkör

 
Immáron
2. alkalommal került megrendezésre a „Családjaink együtt a közösségben”
ökumenikus családi nap, melynek helyszíne idén a tabi evangélikus templom és
templomkert lehetett. Az alkalom Sándor Zoltán lelkipásztor igei intonációjával
indult.
 Remek programok várták a
kicsiket és nagyokat. A gyerekek kipróbálhatták kézműves tehetségüket a kreatív
foglalkozáson, de a csocsóban és az asztali teniszben is megmutathatták
ügyességüket. Nem csak a gyerekek, a felnőttek is kipróbálhatták tudásukat egy
kvízjátékban, melyben a részvételhez elengedhetetlen volt az okostelefon
használata. Mindeközben a templomkert megtelt finomabbnál finomabb illatokkal,
hiszen megkezdődött a főzőverseny. Hét csapat mutathatta meg egymásnak a
gasztronómia rejtelmeit. Természetesen a díjazás sem maradt el.
 
 
A családi napon
koncertet adott a balatonboglári Seven Houses Gospel Choir & Band. A program
ökumenikus istentisztelettel folytatódott, Sifter Gergely plébános, Sándor
Zoltán lelkipásztor és Arató Lóránd lelkész szolgálatával. Késő délután a
„Palinta társulat” előadását láthatták és hallhatták gyermekek és felnőttek
egyaránt. A közös alkalom  Sifter Gergely
plébános úti áldásával zárult.
Nagy Dániel

 (Seven Houses Gospel Choir & Band)
További KÉPEK

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑