Ökumenikus Imahét 2019.

Tab három
felekezete – katolikus, református, evangélikus – együtt tartotta idén is az
ökumenikus imahetet. A lélekemelő hét 2019. január 21-25 között tartott,
hétfőtől-péntekig. Az Úr csodásan működik városunk ökumenikus közösségében,
hogy már lassan tíz esztendeje évről-évre kitartóan részt vesz minden
gyülekezet a könyörgésben és a hálaadásban.
A sokaság
„Az igazságra és csakis az igazságra törekedj” (5Móz 16,18-20) mottóval
szervezett imahéten együtt hallgatta az igét.
A hét nyitánya hétfőn, január 21-én volt a római katolikus templomban, ahol a
nyitány örömében lelkesen csendesedett el a nép az orgona hangját biztató
harangok zúgására. A nyitó alkalmon az igehirdető Sándor Zoltán református
lelkipásztor volt, aki hangsúlyozta, hogy Krisztus az evangélium szíve és
Krisztus az evangélium fénye is. Igaz a szív és igaz a fény is Jézusnál.
Kedden a református templom adott otthont az
imahét gyülekezetének. Az igehirdetést Sifter Gergely főtisztelendő plébános
végezte. Az Úrnak kedves esztendejét hirdette, nagy hangsúlyt helyezve az
egyházfegyelem gyakorlására és gyermekeink nevelésében megmutatkozó lelki
életre.
Szerdán az evangélikus templom nyitotta meg
ajtaját a sokaság előtt. Az ősi falak között az ige szavát a református
gyülekezet lelkipásztora adta tovább. Jézust keresni, kiáltani és válaszra
várni kell, mert nem személyválogató az Isten. Sándor Zoltán lelkipásztor az
igehirdetésben képzeletbeli lélekutazásra hívta a gyülekezetet, ahol
hangsúlyozta, hogy Jézussal tovább kell menni az úton.
Csütörtökön Lullán a római katolikus templomban
nagy lelkesedéssel imádkozott a gyülekezet a gazdag ökumenikus imahétre
összeállított liturgiát követve. A liturgia központi részében, vagyis az
igehirdetésben Arató Lóránd evangélikus lelkész helyezte el minden szívkosárba
a fényt, az ige csodálatos fényét. Hangsúlyozta, hogy ennek a fénynek ragyogni
kell ma a sokszor sötétnek látszó világunkban.
Pénteken az imahetet záró alkalomra
a reformátusok harangja hívogatta a testvéreket. A
református templomban az  ünnepélyes
istentiszteleten Arató Lóránd tiszteletes úr a békességről beszélt. Az
evangélikus lelkész kiemelte, hogy békességünk Istentől való. Utalt a
reformátusok köszönésére is mondván: „Békesség Istentől” . A békesség, ami
összeköt, ami megtart
– mondta a lelkész. Ebben a békességes hangulatban zárult
az idei ökumenikus imahét.
A Krisztus-hívők egységéért tartott imahetet az Indonéz keresztények
készítették elő. Legyen áldás életükön, hogy abban a kisebbségi sorsban is
tudjanak Isten dicsőségére kitartóan szolgálni!

Írta: a Tabi
Ökumenikus Lelkészi Kar

Ökumenikus imahét 2018.

Hétfőtől péntekig a harangok zúgásai hívogatták és
ébresztgették Tab város templomos népét és a környékbeli híveket. A
gyülekezetek örömmel és hálaadással léptek be estéről estére az Úr hajlékába
ünnepet szentelni, mely már példaértékű hagyomány városunkban. Ebben az
esztendőben a Karibi térség üldözött keresztényeivel imádkoztunk együtt, hiszen
az ökumenikus imahét programját ebben az esztendőben ők állították össze. Az
imahét mottója 2Mózes 15,6 alapján így szólt:
„Jobbod, Uram, dicső az erőtől.”
Hétfőn Arató Eszter Dóra evangélikus lelkész hirdette Isten
igéjét a tabi római katolikus templomban, ahol kifejtette a Szentíráson
keresztül, mit is jelent jövevénynek lenni egykoron és ma. Kedden az evangélikus
templomban gyűltek össze a hívek, amely alkalmon Sándor Zoltán református
lelkipásztor az égő csipkebokor történetéből kifejtette, hogy Isten Igéje
szüntelen ég, de soha nem ég el. Mózes példáján keresztül megszólította a mai
embert, aki szintén elindulhat megnézni, megtapasztalni az égő csipkebokor örök
tűzének evangéliumban gazdag üzenetének szépségét. Szerdán a református
templomban Sifter Gergely római katolikus szentszéki bíró, plébános
igehirdetésében Krisztus békéjéről és a Szentlélekről, mint hitünk forrásáról
szólt. Csütörtökön a lullai római katolikus templomban Arató Lóránd evangélikus
lelkész nem csak hirdette, hanem szemléltette is, mit is jelent a fogvatartó
bilincsek között is az isteni Ige szabadságában élni. A lelkész mindezt egy
bilinccsel és egy Bibliával szemléltette, mivel az idei imahét szimbóluma a
megkötő láncok, valamint a megszabadító Ige volt. Pénteken, a sorozat záróalkalmán ismét a tabi
evangélikus templomban gyűlhetett össze az ökumenikus közösség, amely alkalmon
Sándor Zsuzsa Noémi református lelkipásztor az Ószövetségből olvasott ézsaiási
Ige alapján a szenvedő emberről, Isten békességet adó áldásáról, valamint a
szenvedésekben is jelenlévő Isten gyógyító jobbjába vetett reménységről szólt,
melyet a gyülekezet szívére helyezett. Minden alkalom után szeretetvendégségre
hívták a híveket. A pénteki istentisztelet után a lelkipásztorok közös vacsorán
adtak hálát a szeretetben megélt együtt töltött napokért.

A lelkipásztori közösség hálaadással tekint vissza az imahét
alkalmaira, hiszen örömmel tapasztalták, hogy az alkalmakon népes gyülekezet
hallgatta az örömhírt. Köszönetet mondanak lelkes
gyülekezeteiknek a hét szeretetben megélt egységéért.
Szöveg: Ökumenikus lelkészi kar

Ökumenikus Imahét 2017.

Sok szeretettel hívunk mindenkit az Ökumenikus Imahét első alkalmára,
majd az azt követő szeretetvendégségre!
Az Ökumenikus Imahét letölthető füzete: pdf

Ökumenikus Imahét 2016.

„Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!” 1Pt 2,9
Január 18-tól 22-ig minden este 18 órai kezdettel közös istentiszteletet tartunk a Krisztus-hívők egységéért az ökumeniks imahéten templomainkban. A több, mint 100 éves hagyománnyal rendelkező Ökumenikus Imahét rendezvénysorozatot Tabon a római katolikus, a református, az evangélikus templomokban valamint a lullai római katolikus templomban tartjuk meg.
Legyen ez az imahét a Krisztus-hívők egységének erősítője, Jézus Krisztusba vetett hitünk kifejezője és hatékony tanúságtétel a világ előtt!
Mindenkit szeretettel várunk alkalmainkra és az azt követő szeretetvendégségre!

Letölthető anyag: Imahét_füzet_2016

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑