Idén tavasszal Szőlősgyörök adott otthont a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye családi napjának és az Országos Evangélikus Hittanverseny megyei fordulójának. Gyülekezetünkből egy csapattal vettünk részt a versenyben, ahol nagyon ügyesen helytálltak a gyerekek, és emléklappal tértünk haza. (A csapat tagjai: Acsai Lilla,… Continue Reading →
Az idei évben is megrendezésre kerül az egyházmegyei hittanverseny, melyre gyülekezetünk egy csapatot indít 5-6. osztályos korcsoportban! Nagyon izgatottan és lelkesen készülünk már a gyermekekkel a versenyre, melynek témája Pál apostol lesz! 🙂 A hittanversenyen túl azonban családi napot is… Continue Reading →
A 2016. évi hittanverseny megyei fordulójára a Somogy-Zalai Egyházmegye gyülekezeteinek fiataljai Iharosberényben gyűltek össze. Az Inkey-kastély patinás épületében zajló versenyt követően lovaskocsikázás, sorverseny, bábelőadás tette emlékezetessé a 235 résztvevő napját. Köszönjük a szervezőknek ezt az emlékezetes napot!
Nagy örömmel tértünk haza Mernyéről az idei hittanverseny helyszínéről! Ismételten köszönjük az Ecseny és környéke gyülekezetnek, hogy biztosította a helyszínt, és nagyon színvonalas programmal készült a gyerekek! 🙂 3-4. osztályos csapatunk 4. helyezést ért el, 5-6. osztályos csapatunk pedig 1…. Continue Reading →
© 2025 Tab és Környéke Evangélikus Egyházközség — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑