Halld meg, Uram, szózatomat…

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Énekkara látogatott el gyülekezetünkbe 2016. május 8-án, Exaudi vasárnapján. A tabi evangélikus templomban énekes szolgálattal mutatkoztak be dr. Kinczler Zsuzsanna vezetésével. Az istentisztelet keretében dr. Finta Gergely orgonaművész szólaltatta meg hangszerünket, és varázsolta el a gyülekezetet orgonajátékával. Isten igéjét – 1Pt 4,7-11 alapján – dr. Bácskai Károly, az EHE Újszövetségi Tanszékének oktatója hirdette.
Az istentiszteletet követően szeretetvendégséggel, közös ebéddel, majd egy rövid kirándulással folytattuk a napot. Elátogattunk a zalai Zichy Múzeumba (link), majd a torvaji evangélikus templom ékkövét, a felújított, barokk orgonát csodáltuk meg.
Nagyszerű alkalmat, napot tölhettünk el együtt a Teológia diákjaival és oktatóival! Bízunk benne, hogy a továbbiakban is lehetőségünk lesz a közös alkalmakra és találkozásokra.
Isten áldását kérjük az Evangélikus Hittudományi Egyetemen
folyó munkára, a dolgozók, oktatók és diákok életére!
További képekért kattintson IDE!

Nyílt nap

Szeretettel ajánljuk a középiskolás fiatalok figyelmébe az Evangélikus Hittudományi Egyetem nyílt napját!
A nyílt nap részletes programja megtekinthető a következő linken: Program

Bogi is megkapta a diplomáját! Gratulálunk! :)

Budapest
– 2013. június 21-én rendezték az Evangélikus Hittudományi Egyetem
tanévzáró ünnepségét. A zuglói evangélikus templomban tartott ünnepségen
a végzős hallgatók diplomaosztójára és a korábban végzettek
köszöntésére is sor került. Szöveg és fotó: Galambos Ádám
A
hagyományoknak megfelelően az idei tanévzáró ünnepség is
istentisztelettel kezdődött. Szabóné Mátrai Mariann igehirdetése Péter
halfogásának történetére épült, miszerint: „Ne félj, ezentúl emberhalász
leszel” (Lk 5, 10b). Az igehirdetésben a Gyakorlati Intézet vezetője
felhívta a figyelmet arra, hogy Jézus nemcsak meghívta a halászokat,
hanem ki is választotta őket. „Jézus pillantása, az, ahogy észreveszi,
megszólítja az embert a kezdet. Erre épül a hivatás” – fogalmazott
Szabóné Mátrai Mariann. Azonban ahhoz, hogy a kiválasztottság
beteljesedjen saját döntésre, elhatározásra van szükség. „Úgy, ahogy
Péter az „epistata”, szóval felelt Jézus elhívására, azaz mai nyelven
fogalmazva azt mondta, hogy „jó főnök, menjünk”, ugyanúgy, ma is igent
lehet mondani az elhívásra. Az elhívás azonban nem a saját
makacsságunkon, a jobban tudók hangzatos beszédein, hanem Jézus
közvetlen megszólításán alapul.” Ezek alapján ér össze a kettős irány,
azaz Jézus lehetetlennek tűnő parancsa és a mi válaszunk úgy, hogy az
csodává válik. Az igehirdetés kitért többek között a hitvallásosság
kérdésére, azaz arra, hogy a most végzetteknek hitvalló keresztényként a
mindennapokban is képeseknek kell lennie arra, hogy életvitelszerűen
megvallják legnagyobb kincsüket, azaz hitüket.

Az ünnepség zenei szolgálatát Finta Gergely és Kinczler Zsuzsanna
vezetésével az Evangélikus Hittudományi Egyetem énekkara és liturgikus
ének szemináriuma, továbbá Tóth Péter vezetésével az egyetem
fúvósegyüttese valamit az Agape zenekar végezte.

Szabó Lajos rektor Mitől és hogyan lehetünk láthatóan evangélikusok
címmel tartott beszédében az igehirdetésre utalva a hitvallásosságról, a
párbeszédről beszélt. „Szükséges önmagunk megfogalmazása ahhoz, hogy
képviselni tudjuk azt, amiben hiszünk” – fogalmazott a rektor.
Beszédében utalt az idén Hamburgban megrendezésre került 34. Német
Evangélikus Egyházi Napokra, melynek résztvevői napokon keresztül olyan
egységet alkottak, mely példamutatóan jelezte a megújulás lehetőségét.

Egyúttal Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök és Fábri György, az
Északi Evangélikus Egyházkerület felügyelőjének a 2011-es
népszámlálásról nyílvánosságra hozott adatokkal kapcsolatban kifejtett
gondolatai kapcsán Szabó Lajos elmondta, hogy a most végzett és végzés
előtt álló generációra nagy kihívások várnak. „Azáltal lehet
megszólítani a ma emberét, ha vállaljuk hitünket és azt korszerűen és
frissen sugározzuk. Ezáltal jöhet létre az a csoda, mely megújulást és
hitet ébreszt” – fogalmazott a rektor.

Szabó Lajos beszédében beszámolt arról, hogy az Evangélikus
Hittudományi Egyetemen a 2012/2013-as tanévben közel háromszázan
folytattak tanulmányokat. „Az idei évben lelkész szakon hét, katekéta
szakon három, hittanár szakon kettő, teológus szakon pedig hat hallgató
kap oklevelet. A doktori iskolát egy fő végezte el” – mondta Szabó
Lajos.

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanévzáró alkalmán az oklevelek
átadásán túl köszöntötték azokat a korábban végzett lelkészeket, akik
képzés formájú teológiai tanulmányaikat negyven, ötven vagy hatvan éve
fejezték be. Az ünnepi istentisztelet offertóriuma a dr. Sólyom Jenő
Alapítványt támogatta.

Forrás és további képek: evangelikus.hu

Köszönjük WordPress! | Sablon: Baskerville 2, Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑