Április 27-én presbiterképzést volt a Tab és Környéke Egyházközségben, ahol – többek között – a lufik is előkerültek. A játék célja az volt, hogy közösen fenntartsuk a lufikat úgy, hogy közben megfogjuk egymás kezét két kört alkotva. Csapatmunka, közös cél, koordináció, és a legfontosabb, a közös hit: csakúgy, mint a gyülekezetben. Hogy hogyan vettük a közös játék akadályát? Nézze meg a képeket, olvassa el cikkünket!
A lufikkal való játék a közös csapatmunka, a csapatkoordináció eszköze volt. De az összejövetelen komoly kérdésekről is szó esett és több, másik feladatot is megoldottunk, más játékot is játszottunk. Gregersen-Labossa György, a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat vezető lelkésze, az MEE Diakóniai Bizottságában elnöke azért jött Tabra, hogy ezt a képzést elhozza számunkra, valamint előadást tartson a rendszerszemléletű egyházképről, gyülekezetépítésről, a vasárnapi istentiszteleten pedig igehirdetéssel szolgált. A csapatépítés egymás megismerésével, és áhitattal kezdődött. Később az előadásban megtudhattuk, hogy az Evangélikus Egyház „Apostoli alapokon álló, püspöki testvéregyház”. Apostoli, mivel a kétezer éves Anyaszentegyház része vagyunk, amely a lutheri reformációban megtisztult. Püspöki, mivel a püspöknek nagy felelőssége és különleges feladata van egyházunkban. Valamint testvéregyház, mivel a tagjainak a kapcsolatát elsősorban a Krisztusban való testvériség, fraternitás határozza meg.
Fontos volt továbbá, hogy elhangzott Lelkész úr előadásában az egyház négy alapfeladata, a kononia – közösség, részesedés; leiturgea – vagyis a liturgia, az istentisztelet ünneplése; martürei – vagyis tanúságtétel; és diakónia – vagyis a szeretetszolgálat. Törekedni kell arra, hogy mindegyik megnyilvánulási forma, alapfeladat megjelenjen, valósággá váljon a gyülekezetben.
Egy játék keretében minden presbiter, tisztségviselő, munkatárs az „evangélikus” szó minden betűjére asszociálva írta rá egy lapra, hogy mi jut eszébe e szóról. A legfontosabb alapszavak a „közösség”, az „egység”, a „gyónás”, az „úrvacsora” lettek. E szavak tanúskodnak, hogy a hit közösségi megélése, a közös istentisztelet, az úrvacsorai közösség utáni vágyódás erősen jelen van gyülekezetünkben. Miután elméleti szinten is beszélgettünk az evangélikus istentiszteletről és a gazdag liturgikai kincseinkről, hagyományunkról, amelyet igyekszünk majd minél színesebben megélni ezután, a vasárnapi istentiszteleten közösen hallgattuk Isten igéjét, és ünnepeltük az úrvacsora szentségét.
Négy felolvasó, két lelkész, egy pót-iktatás, úrvacsora: gazdag istentiszteleten ünnepeltünk, ahol megvalósult, hogy valóban az egész gyülekezet ünnepe a vasárnap. Minél többen szolgálunk felolvasásban, minél többet éneklünk, annál inkább meg tudjuk élni vasárnapról vasárnapra a feltámadás örömét és titkát. Cantate vasárnapján Gregersen-Labossa György többek között arra is kitért igehirdetésében, hogy éneklő egyház vagyunk, s ezt jó, ha megéljük a gyülekezetben. A János szerinti Evangélium 16. fejezetében lévő alapige Jézus búcsúbeszéde, amelyben ezt olvassuk: „amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek.” – „a gyülekezetet ma is a Szentlélek vezeti, s kérjük, óhajtsuk Őt!”
Köszönjük szépen Gregersen-Labossa György képzését, szolgálatát gyülekezetünkben! Az egész presbitérium nevében mondhatjuk, hogy sok élménnyel és tudással gazdagodtunk.
A lufik olykor leestek a játék alatt. Úgy, ahogy a gyülekezetben sem mindig sikerül egy-egy lépés, és „leesik a lufi”. De a lényeg, hogy vegyük fel, és mindig fogjuk meg egymás kezét újra és újra, és próbáljuk meg fenntartani azt, minél többet kommunikálva egymással és imádkozva a Jóistenhez! A Szentlélek ma is vezeti egyházát.
Képek
