Tab

A GYÜLEKEZET TÖRTÉNETE

A tabi anyaegyház

Tab a Balatontól délre, Külső-Somogy északkeleti részén, a Kis-Koppány patak mentén fekvő város.

Régóta lakott hely. 1598-ban Nádasdy Ferenc birtoka volt. A 17. század első évtizedeiből már ismert református gyülekezete, amely a kiskomáromi esperességhez tartozott.

A falu a török hódoltság alatt (1660 után) elpusztult, majd a 18.században újraépült.

Az új, különböző nemzetiségű lakók nemcsak gyülekezetet, hanem virágzó községet is alapítottak, amely később mezővárossá, járási székhellyé, majd a mai várossá fejlődött.

A letelepülők között – amint Szita László könyvében olvasható – „Valójában a szlovákok voltak az elsők 1712-ben, de ugyanezen év végén magyar jobbágyok is kaptak területeket. A németek később kerültek Tolna megyéből szekunder telepesként, az ottani lutheránus hesseni telepítési csoportból Tabra”.

A tabi evangélikus gyülekezet alapítására vonatkozó okmányok nem állnak rendelkezésünkre. A legrégebbi iratok 1840-ben elégtek, ezért nem állapítható meg a gyülekezet keletkezésének pontos ideje sem.

Más forrás szerint már 1713-ban találhatók evangélikus vallású telepesek Tabon, akik anyanyelvüket tekintve tótok, németek és közéjükvegyült magyarok voltak. Hitelesebb adatokhoz jutunk abból az 1717-ben kelt „szállólevél”-ből, amelyben Kesellőki Majtényi György és Mérey Zsigmond földbirtokosok Tab- és Csabapusztáikat adták a letelepülő evangélikus híveknek, hogy a maguk vallása szerint való prédikátorukat is magukkal hozhassák Trencsén és Nyitra vármegyékből. Ez alátámasztja, hogy a tabi evangélikusok ősei tót (szlovák) anyanyelvűek voltak, akik a felső magyarországi  tót (szlovák) községekből települtek erre a vidékre valamilyen okból (valószínűleg vallásüldözés miatt) a 18. sz. elején. Az egyháztörténészek is 1717-re teszik a gyülekezet keletkezésének évét. Első lelki vezetőire több forrás utal.

Payr Sándor a győri esperesség 1725. évi névtárából idézve, Velits Péter mellett – aki a tótok papja volt – Schiegler Józsefet említi, aki a németek papja lehetett. („Tabiensis, in comitatu Somogyiensi, Past. Petrus Velics, Joseph Schiegler.”)

Szeniczei Bárány György esperes a tolna–baranya–somogyi esperesség 1715 és 1742 közötti történetének leírásában három lelkész – Velits Péter (1718-tól), Tomcsányi György és Masnitzius János – működését jelzi Tabon.

A Haubner Máté püspök részére készített 1862. évi kimutatásban pap nélküli, léviták által vezetett gyülekezeti életről olvashatunk.

Velits Péter korábban dabronyi tanító (1706), majd oroszlányi lelkész (1711) volr, akit 1718-ban hívtak meg a tabi tótok lelkészüknek, s aki 1730-ban bekövetkezett haláláig működött Tabon. Utódja, Omaszta Imre lévitaként vezette a gyülekezetet. Őt Szalántzy Mihály követte. Utódjaként Tomcsányi (Tomtsányi) György nevét jegyzik, akinek távozása után Masnitzius (Payr Sándornáál: Masnitius) János volt a gyülekezet lelkésze. Működése az 1741 és 1746 közötti évekre esik. Ő kezdte meg az anyakönyvek vezetését, és az ő idejében indította el az eklézsia elleni támadásait a veszprémi püspök. Masnitzius prédikátor az üldözések elől a Hont megyei Bagyánba távozott. Ez azért érdemel említést, mert Tóth-Sipkovits János püspök 1744-ben végzett tabi egyházlátogatása során a hívek azzal vádolták lelkészüket, hogy hajlandóságot mutatott a katolikus egyházba való áttérésre. Ez éppolyan alaptalannak bizonyult, mint az, hogy Tabról való távozásakor átengedte a gyülekezeti imaházat Mennykő Mihály katolikus barátnak.

Egyébként az 1744-ben veszprémi püspöki székbe került és a protestánsok kíméletlen üldözéséről ismert Padányi Bíró Márton mindent megtett az ilyen és ehhez hasonló dolgok megvalósításáért. Keze az alig 30 éve letelepedett tabi evangélikusokhoz is elért. 1745-ben Marcaliba idéztette a tabi evangélikusok elöljáróit, és megtiltatta nekik, hogy saját felekezetükbe tartozó tanítót alkalmazzanak. Akaratának azonban csak az oskola-mester (Reguli János) elűzésével tudott érvényt szerezni. 1746-ban ugyanez történt Masnitzius János lelkésszel és több társával, akiket ugyancsak Marcaliba idéztetett és állásuk elhagyására kényszerített. Egyidejűleg több templomot is elvetetett a protestánsoktól.

Ezt követően – 1746 és 1749 között – volt a gyülekezet lelkésze Hrabovszky Jakab, akinek a fia később az egyházkerület püspöke lett. Az ő utódja Vörös Zsigmond (1749-1751) volt. Nevét Fábri Gergely 1750-ben készített jegyzéke is őrzi. 1751 és 1757 között Neogrády Mihály volt a gyülekezet papja. 1757-ben Bárány János püspök Pringer Mihályt avatta fel tabi lelkésznek, akit 8 évi szolgálat után Vadherszky (Payr Sándornál: Vadkerti!) György követett.

Utóda, Novák János Jakab (1778-1779) csak egy évig töltötte be a lelkészi állást Tabon, de számos éven keresztül Tolna–Baranya –Somogy esperese volt. A gyülekezet papjai akár szlovák, akár magyar, akár német származásúak voltak, kiválóan tudták mindhárom nyelvet. Legtöbbjük nagy műveltséggel rendelkezett, és ismereteit híres külföldi egyetemeken szerezte vagy gyarapította. Helyüket azonban gyakran változtatták. Ebben szerepet játszottak a nemzetiségek közötti viszálykodások is. Több szerző utal arra, hogy komoly nehézségek árán lett „a több nemzetiségű gyülekezetből az idők folyamán magyar gyülekezet, tót és német egyháztagokkal”. A lelkészek elvándorlásához hozzájárult az is, hogy a javadalmazásban nem buzgólkodtak, sőt, a hanyag fizetéshez „a legtöbb esetben háládatlan, rossz bánásmód is társult, amelyben lelkészeiket a tót atyafiak részesítették”.

A gyülekezet első, torony nélküli templomának – oratóriumának – helyéről és építésének idejéről nincs adatunk, csak annyit tudunk, hogy építéséhez az evangélikus Sulyovszky András földesúr feleségétől, Velits Annától (aki Velits Péter lelkész leánya volt) vettek fel kölcsönt a hívek. Az összeget törlesztgették is, de a hitbuzgó jótevő – látva szegénységüket – 1784-ben elengedte a még fennálló 200 forintnyi adósságukat. Ez az imaház azonban 1780 és 1790 között – Schingler József (1780-1784), Lányi  (1784-1788) vagy Szentgyörgyi János (1788-1797) lelkészek idején – tűzvész martaléka lett.

Az első iskola építésének idejéről és annak körülményeiről nincs adatunk. Valószínűleg már a letelepedés idején iskola is épült a templom szomszédságában, azzal egy időben vagy még azt megelőzően. Valószínű, hogy az 1720-as években már rendszeres oktatás folyt a gyülekezet saját iskolájában. Tab ugyanis a letelepedés idején puszta volt, így bérelhető helyiség nem állhatott rendelkezésre. Az iskola viszont fontos volt, mert gyermekeik anyanyelvi oktatása csak ezáltal volt biztosítható. Tény, hogy 1745-ben már virágzó iskolája volt Tabnak, és ez kiváltotta a veszprémi püspök „nemtetszését”. Ezért kellet elhagynia a falut a gyülekezet tanítójának, Reguli Jánosnak is. Távozásával az iskola története hosszú időre ködbe vész. Az ismertté vált kutatások szerint a Türelmi Rendelet megjelenéséig 14 – többnyire a Felvidékről származó és a papokhoz hasonlóan magas műveltséggel rendelkező – magyar, szlovák és német eredetű tanítója volt a gyülekezetnek. Az iskolai oktatás abban az időben még háromnyelvű volt.

A tabiak második oratóriuma az evangélikus báró Calisch telkén és költségén épült, de hamarosan szűknek bizonyult. Krizsán Pál (1797-1807) szolgálata alatt megnagyobbították – a mostani kisablaktól a toronyig –, és 1800-ban tornyot emeltek mellé. A torony fazsindelyes és magas volt, csúcsán kétfejű sas ékeskedett. A templom oltárát a pozsonyi tót–magyar gyülekezet ajándékozta.

A templom harangjairól annyi ismeretes, hogy 1807-ben a hívek Deli Mihály és Deli Pál református atyafiaktól egy kisharangot vásároltak. A harangért 30 forintot fizettek. Egy másik harangot Millner Ferenc öntetett 1819-ben, Budán. Ezzel együtt három harangja volt a gyülekezetnek.

A gyülekezet lelkésze Schuhajda Pál (1808-1831). Az ő szolgálati idejére Kis János püspök három canonica visitátiója esett. Az elsőt 1814. május 16-án tartotta, és az mind az anyagyülekezetre, mind annak tótkéri és torvaji leányegyházára kiterjedt. A vizsgálati jegyzőkönyvből kitűnik, hogy az anyagyülekezet lelkésze évente négy alkalommal tartott istentiszteletet a filiákban. Mindkét helyen volt oratórium (imaház), iskola és az egyházi szolgálatot is ellátó praoráns mester. A gyülekezet dékánját Kollár Jánosnak hívták, aki „hatvan esztendős, jó, iparkodó ember” hírében állt.

Megtudhatjuk, hogy „Pecsétje is vagyon az Ekklesiának, melynek czimere: koronán ülő Pelikánmadár, ezen körülírással: Sigill. Eccl. Aug. Conf. Tab”.

Intelemről is olvashatunk: „Meghagyatott a Tiszt. Prédikátor Úrnak, hogy Biblia Olvasásokat vagy Magyarázatokat egész télen által reggeli könyörgések alkalmatosságával tartson, nem tsak akkor, mikor számosan vagynak. Úgy különben az is kötelességül tétetett a Lelki Tanítónak, hogy a Cahechisatiókat szorgalmatosan gyakorolja.”

Kis János püspök 1820-ban, majd 1829 őszén tartotta újabb canonica visitátióját a tabi egyházközségben.

Az 1829. szeptember 26-án felvett vizsgálati jegyzőkönyvből ismeretes, hogy a szuperintendens elnöklete alatt tartott visitátión Lágler György kistormási prédikátor, megyei consenior, Schuhajda Pál helybeli, Holéczy Mihály nagyszokolyi, Balogh Imre bábonyi, Borbély József bonyhádi prédikátor, az anyagyülekezet, valamint a tótkéri és torvaki filia elöljárói és számos tagja vett részt. A vizsgálat idején Laucsek (Lautsek) István volt Tab tanítója. Az anyagyülekezethez 430, a tótkéri filiához 290, a torvajihoz 130 lélek tartozott. A vizsálat alapján hozott intelmekből és rendelkezésekből kiemelendő: 1. Az anyakönyveket és az egyházi számadásokat a helyi prédikátornak tisztábban és nagyobb pontossággal kell vezetni; 2. Négy keresztanyánál (párnál) több ne írasson az anyakönyvbe; 3. A praeoráns mesterek megholtak neveit minden hónap végén kötelesek a prédikátornak beküldeni; 4. A gyermeke szülei gyermekeiket szorgalmasabban küldjék az iskolába.

A harmincas években mind a lelkész, mind a tanító személyében változás történt. Az 1832-ben elhunyt Schuhajda Pál utódjául Kis Jánost választották. Laucsek István egy időre eltávozott, de 1834 és 1836 között ismét Tabon tanított, és csak 1836-ban költözött véglegesen Tótkérre. Laucsek Istvánt a fiatal Daxner Ferenc váltotta fel a tanítói székben.

Az egyház épületeiben és tárgyaiban felújításokat végeztek. A parókián új folyosót építettek, téglából új hátsó falat raktak, új pincét és új kutat ástak. Az iskolát megnagyobbították, a tanító egyik szobáját kipallóztatták. A templomba új oltárt építettek, az orgonát felújították, a kelyhet újraaranyoztatták. Az időközben elhasadt harang helyett 42 fontos új harangot szereztek.

Az 1838-as névtár adatai szerint 510 lélek tartozott az anyagyülekezethez, és 40 gyermeket tanított Daxner Ferenc. A tótkéri filiában 250-en, a torvajiban 110-en éltek. Tótkéren Laucsek István 32, Torvajon Laucsek (Lautsek) György 12 gyermeket tanított. A kapolyi fiókgyülekezetben 50 evangélikus élt, az ő gyermekeik a református iskolában tanultak.

Kis János szuperintendens hivatalos megbízásából tartott visitátiót Kis Tatay Imre esperes 1840. március 31-én. Kíséretéhez tartozott Schöpf  János ecsenyi, Szepezdi Kis János helybeli és Kirnbauer Mihály hidegkúti prédikátor és a „materbéli és filiális” gyülekezetek elöljárói és számos tagja. A vizsgálat idején Tabon 450, Tótkéren 259, Torvajon 114, Kapolyon 78, Zalában 26 evangélikus élt. az egyházközséghez összesen 930 lélek tartozott. Tab tanítója Daxner Ferenc volt. A vizsgálat kiterjedt az iskolákra is, amelyről a jegyzőkönyvben a következő megállapítás és rendelkezés olvasható: „A tanulók előmenetele felett próbatétel tartatott, kiknek a számuuk 57, név szerint 29 férfi és 28 leánygyermek, midőn is kisült, hogy a tanító nem egészen tartozó szorgalommal forgolódott körülöttük, melyért is meghagyatott néki, hogy tanítót kötelezettségében ezután buzgóbban eljárjon; a szülőknek pedig, hogy gyermekeiket nyári időben is oskolába küldeni el ne mulasszák.”

Tűz pusztított 1840. június 18-án délután 1 órakor a falu nagy részén. A templom is a tűzvész áldozata lett. Három harangja közül kettő megolvadt, egy pedig eltompult hanggal használhatatlanná vált. Megmenteni csak az oltárt és az orgonát lehetett. A szalmatetős paplak és az iskola épületei is leégtek. Kis János lelkész élete kockáztatásával mentette meg az 1775-től vezetett anyakönyveket, de a korábbiak a tűzben elhamvadtak.

A leégett templomot hamar újjáépítették. Költségeit Calisch Frigyes 1000 forintos hozzájárulásából és a hívek adományaiból fedezték. 1840. szeptember 18-án már az új – ma is álló – templomban kereszteltek. 1842-ben 185 kg-os haranggal gazdagodtak.

Krizsán József (1843-1867) szolgálata alatt a gyülekezet mind lélekszámában, mind anyagi javaiban tovább gyarapodott. 1853-ban 507 magyar és tót lélek tartozott a gyülekezethez kb. egyenlő arányban. közöttük 60 az iskolai tanuló, akiknek oktatását  Szilvágyi Sámuel végezte. Tótkéren 276, Torvajon 125 evangélikus élt. Kapolyon72, Zala községben 29 evangélikus lakott. A kapolyi gyermekek a református, a zalaiak a katolikus iskolába jártak. Az egyházközséghez összesen 1009 lélek tartozott, közöttük 558 volt a magyar, 451 a tót. 1858-ban új iskola és tanítólak épült.

Haubner Máté püspök 1862. június 29-én egyházlátogatást tartott a tabi anyagyülekezetben. A látogatás idején az egyházközség lelkipásztora Krizsán József volt. Az anyagyülekezethez 587 lélek tartozott, a tótkéri filiában 325, a torvajiban 225 evangélikus élt. A kapolyi fiókegyháznak 80, a zalainak 28 tagja volt. Bálványoson 5 fő, Nágocson 2 fő tartozott az evangélikus felekezethez. Az egyházközségben összesen 1252 lélek élt. Az eklézsiát a presbitérium és a közgyűlés kormányozta határozataival, képviseletét a lelkész és az elöljáróság látta el, önalkotta szabályai nem voltak. Az anyagyülekezetnek egy gondnoka volt ifjú Kadlicskó István személyében. A vizsgálatot megelőző évben (1861) 55 gyermeket – 29 leányt és 26 fiút – kereszteltek, és 46 halottja volt a gyülekezetnek. A 25 konfirmandusból 17 volt a leány és 8 a fiú.

Sztanó Sándor 1868 és 1910 között volt a gyülekezet lelkésze. Működése alatt tovább nőtt a hívek száma, és Ferenc József-i békés kor nyújtotta lehetőségeket kihasználva, anyagiakban is szépen gyarapodtak. 1874-ben 12 változatú orgonát vásároltak Saska Márton orgonakészítőtől.

Az anyagyülekezethez 1875-ben 650 lélek tartozott, 105 volt a tanulók száma. Az iskola tanítóját Bartos Tivadarnak hívták. Tótkéren 292 lélek között 60 volt az iskoláskorban lévő gyermek. Torvajon a 213 evangélikusból 36 gyerek járt iskolába. Tótkéren Daxner Ferenc, Torvajon Bauer János szolgált lévita-tanítóként. Kapolyban 60 evangélikus élt, Zalában és Bálványoson 43. Az egyházközség lélekszáma 1258 volt.

A tabi tanulók létszáma 1877-ben már elérte a 110-et. A létszámnövekedés szükségessé tette a második tanterem megépítését és a második tanítói állás létrehozását. 1882-ben kisharangot vásároltak. 1902-ben két tantermes iskolát építettek.

A gyülekezet tót (szlovák) anyanyelvét sokáig megőrizte. A magyar környezetben azonban elkerülhetetlen volt a magyarosodás. A tanítás 1860-ig vegyes nyelven folyt: magyarul és tótul.  Ezt követően az iskolában magyar nyelven tanítottak. Az istentisztelet nyelve kezdetben tót volt, 1868-tól azonban csak minden 3. vasárnap tartották tót nyelven.

Az egyházközség 1881-ben már a következő határozatot hozta és terjesztette jóváhagyásra az esperes elé: „A tót istentisztelet ezentúl minden egyházi év folyamán ötször fog tartatni, s az Úrvacsorája nevezett nyelven ugyanannyiszor kiszolgáltatni. Nevezetesen tót istentisztelet leend, mégpedig délelőtt és délután ádvent II. vasárnapján, böjt (reminiscere) II. vasárnapján, Szentháromság XI. vasárnapján. Ezenkívül még pünkösd ünnepe másnapján olyképpen, hogy az első harangozásra tót istentisztelet és gyónás fog tartatni, annak végeztével pedig magyar istentisztelet. Ez ünnepnap délután azonban az istentisztelet nyelve magyar leend.” 1888-tól magyar nyelven folytak a gyülekezeti alkalmak.

Az anyagyülekezetet 1910-ben 714 lélek alkotta. A hozzá tartozó torvaji és magyarkéri (régi neve Tótkér) filiában, a kapolyi és a zalai fiókegyházban, valamint a nyolc szórványközségben 783 evangélikust tartottak nyilván. A 42 éven keresztül a gyülekezetben munkálkodó Sztanó Sándor szolgálatának utolsó évében összesen1497 lélek pásztora volt. Ugyanakkor Tabon Küffer János és Mészáros László tanító 131 gyermeket oktatott. A torvaji filiában Bauer János 63, a magyarkériben Szalay László 39 gyermek tanítását végezte.

Sztanó Sándor utódjául Gyarmathy Ferencet választották. A fiatal lelkész békés időben vette át a gyülekezet lelkészi vezetését, de szolgálati ideje alatt (1911-1949) át kellett élnie két világháború borzalmait, emberi tragédiák sorát és azt a társadalmi változást, amely az egyházi ingatlanok államosításához vezetett. Részese volt új gyülekezetek megalakulásának (Lulla, Sérsekszőlős), és tanúja olyan cselekedeteknek, amelyek virágzó gyülekezetek megcsonkítását (Somogydöröcske, Lulla) vagy teljes pusztulását (Sérsekszőlős) okozták.

Új – harmadik – tanteremmel bővítették az iskolát 1913-ban.

A kisharangot és a tűzvészben megolvadt középsőt 1916. július 24-én a hívek önkéntes felajánlása alapján a hadügyminisztériumba szállították hadi célra. 1923-ban 99 kg-os kisharangot vettek, amelyet később 119 kg-osra cseréltek, majd 478 kg-os haranggal gyarapodtak. Az emberáldozatok azonban nem pótolhatók. Az első világháborúnak 30 hősi halottja volt. Nevüket az oltár mellett elhelyezett márványtábla őrzi.

A húszas évek első felében a sérsekszőllősi és a lullai filiával bővült az egyházközség. Sérsekszőllősön 1923-ban, Lullapusztán 1925-ben épült iskola és tanítólakás. Az új gyülekezetek szervezésében és az iskolák építésében Gyarmathy Ferenc lelkész áldásos munkát végzett.

A templomot 1933-ban renoválták és új padokkal látták el. Újraszentelését Kapi Béla püspök végezte 1933. november 5-én.

Az 1933-ban kiadott névtárban az anyagyülekezet 785 lélekkel szerepel. Iskolájában 156 gyermek tanult, akiknek az oktatását Szalay Miklós kántortanító és Lőrincz György tanító végezte. Leánygyülekezeteinek száma – a sérsekszőllősi és a lullai gyülekezet megalakulásával – négyre emelkedett. Magyarkéren 227, Torvajon és Lullapusztán 489, Sérsekszőllősön 173 tagja volt a gyülekezetnek. A kapolyi fiókgyülekezethez 44, a zalaihoz 16 lélek tartozott. Tizenegy szórványhelyen 208-an éltek. Magyarkéren 47, Torvajon 70, Lullapusztán 67, Sérsekszőllősön 56 volt a tanulók száma. A lévita-tanítói teendőket Magyarkéren Reichel Lajos, Torvajon Zakócs Ferenc látta el. Az 1923-ban épült sérsekszőllősi iskolában Koltai (Kuchen) János, az 1925-ben épült lullaiban Spissak Henrich lévita-tanító működött. Az egyházközséghez összesen 1942 evangélikus lélek tartozott, a tanulók összlétszáma 396 volt.

Az anyagyülekezet lélekszáma (773) 1940-re lényegesen nem változott, tanítói is megmaradtak, de a tanulók száma 119-re csökkent. Az egyházközséghez 1841 lélek tartozott. A négy filia közül Bedegkéren 264, Torvajon 245, Lullán 251, Sérsekszőllősön 171 evangélikus élt. A kapolyi fiókgyülekezetben 25-en voltak evangélikusok. Az egyházközséghez tartozó szórványban (11 településen) 112-en laktak. A tanulók létszáma 276 volt. A bedegkéri iskolában 50, a torvajiban 37, a lullaiban 38, a sérsekszőllősiben 32 gyermek tanult. A négy leánygyülekezet közül Magyarkér neve – a római katolikus Bedeg községgel történt egyesülés következtében – Bedegkérre változott, tanítója Őrszigety (Reichel) Lajos volt. Torvajon Sólyom Jenő, Lullatelepen Balázs Sándor, Sérsekszőllősön Koltai (Kuchen) János tanító nevelte az iskolásokat.

A hívek lelki életét a vasárnapi iskola gazdagította, a fiatalok ifjúsági egyesületben tevékenykedtek, a gyülekezeti karitatív munkát a nőegylet fogta össze. A háború után ezek vezetését Gyene Sára diakonissza vállalta.

A második világháborúban a gyülekezet 22 tagja halt hősi halált. Az ő emléküket is az oltár mellé helyezett márványtáblán örökítették meg a feledni nem tudó utódok.

Az iskolát és a hozzá tartozó 2 szolgálati lakást, valamint a különálló szolgálati lakást 1948-ban államosították. Ebben az időben – egy 1948-49-ről készített népmozgalmi kimutatás szerint – Tabon 630, Bedegkéren 206, Torvajon 182, Lullán 126, Sérsekszőllősön 8, Zalán 4 evangélikus lakott. Az egyházközséghez összesen 1156 lélek tartozott. A lélekszám nagymértékű apadása főképp a sérsekszőllősi és a lullai német ajkú hívek Németországba való kitelepítésének következménye. A születések számának csökkenése – az egyre jobban fellelhető egyke –, a háború és a társadalmi változások szerepe sem lebecsülendő.

A közel négy évtizedes tabi szolgálat után nyugalomba vonuló Gyarmathy Ferenc helyére Jakus Imrét hívta meg a gyülekezet. A 30-as években a göcseji Barlahida templomépítőjeként, valamint az egyházi lapokból, önálló kötetekből költőként és novellistaként ismert lelkész Sárszentmiklósról került a gyülekezet élére 1950 májusában. Hosszú időre érkezett: 1978. november 1-jéig volt a nagy szórványterületen élő evangélikusok pásztora. Itt nem kellett templomot építenie. Feladata a lelki építkezés volt, amelyet két diakonissza – Nyáry Erzsébet és Gyene Sára – segítségével kezdett el, de egyébre is volt gondja.

Közvetlenül szolgálatának kezdetén az egykori istállót gyülekezeti teremmé alakították. 1950 decemberében a templombelső átalakításába kezdtek. Az átalakításhoz Sándy Gyula professzor szaktudását is igénybe vették. A munka eredményeként új oltár, művészi oltárkép és gyönyörű, barokk szószék került a templomba. Az oltár készítéséhez a régi (103 éves) oltár elemeit is felhasználták. A régi „ketreces székek” nemes barokk teteje is a templom dísze maradt. Az építkezés fáradhatatlan összefogója Lőrincz Lajos gondnok volt. Az oltárt és a szószéket Szerencsés János és Kodák Lajos asztalosmesterek készítették. Az oltárkép a tengeren járó Jézust ábrázolja, aki a süllyedő Pétert emeli ki a hullámokból. A képet az „egyházegyetem” adományozta. Az új oltár és a szószék felavatását Túróczy Zoltán püspök végezte. Az avatási ünnepélyen dr. Reök Iván egyetemes felügyelő is részt vett.

Jakus Imre közel fél évszázadnyi szolgálat után – amelynek nagyobb része a tabi volt – Siófokon töltötte nyugdíjas éveit. Ott is halt meg 1993. május 13-án. A szakmai körökben is megbecsült költő és novellista versei és novellái rendszeresen megjelentek az egyházi lapokban (Harangszó, Új Harangszó, Evangélikus Élet, Diakónia). Több versét közölte a Somogy, a Méhészet – nagy méhész volt –, valamint a Tatay Sándor által válogatott és szerkesztett Csepp a tengerben (Evangélikus elbeszélők) című antológia 1988-ban. Kádár Gyula lelkésszel – aki fiatalon halt meg – adta ki a Magvetőt vár a Föld című kötetet, amelyet 1947-ben a Számadás követett. Kisebb tanulmányai is önálló kötetekben jelentek meg. Kéziratban maradt az 1950-ben írt Csillaghullás című göcseji balladasorozata.

A gyülekezetbe 1978-ban került Szabó Vilmos lelkész és Szabóné Piri Zsuzsanna segédlelkész. 1979. január 1-jétől már a fiatal házaspár látta el – Jakus Imre és dr. Káldy Zoltán püspök elgondolása és tanácsa alapján, az érintett gyülekezetek által megalapított – a Tab és Környéke Egyházközség gyülekezeteinek egyházi szolgálatát. Beiktatásukat 1979. november 4-én Dubovay Géza esperes végezte. Ezt megelőzően avatta lelkésszé Szabóné Piri Zsuzsannát dr. Káldy Zoltán püspök. Az ünnepi eseményeken részt vett dr. Muntág Andor, a Teológiai Akadémia dékánja is. A nagy kiterjedésű egyházközség lelki gondozását egy évtizeden keresztül végezte nagy buzgalommal a két fiatal lelkész. Közben részesei voltak egy felújítási folyamatnak: a gyülekezet 1980 és 1984 között újította fel templomát és a lelkészlakást. 1988-ban a kiskőrösi gyülekezetbe távoztak.

A pásztori szolgálatra ismét fiatal házaspár kapott bizalmat: Verasztó Sándor és Verasztóné Mosoni Edit. Szolgálatuk ideje alatt (1989-1992) újították fel a gyülekezeti termet, amelyet D. dr. Harmati Béla püspök szentelt fel 1993-ban. Ők 2003 nyaráig voltak a ma is nagy kiterjedésű gyülekezet lelkészei, majd Zalaistvánd lett új működési területük.

Szigethy Szilárd a gyülekezet pásztora 2003 nyarától, akit – egyévi helyettes lelkészi szolgálat után – 2004. szeptember 4-én iktatott hivatalába Szemerei János esperes.

LELKÉSZEK, TANÍTÓK, ELÖLJÁRÓK

Tab

Lelkészek: Velits Péter (1718-1730) és Schiegler József (?-1725-?), Omaszta Imre licenciátus (?), Szalántzy Mihály licenciátus (?), Tomcsányi (Tomtsányi) György (?-1740), Masnitzius János (1741-1746), Hrabovszky Jakab (1746-1749), Vörös Zsigmond (1749-1751), Neogrády Mihály (1751-1757), Pringer Mihály (1757-1774), Vadherszky (Vadkerti) György (1775-1778), Novák János Jakab (1778-1779), Schingler József (elhunyt 33 éves korában) (1780-1784), Lányi Mihály (1784-1788), Szentgyörgyi János (elhunyt 33 éves korában) (1788-1797), Krizsán Pál (1797-1807), Schuhajda Pál (1808-1831), Szepezdi Kis János (1832-1843), Krizsán József (1843-1867), Sztanó Sándor (1868-1910), Gyarmathy Ferenc (1911-1949), Schád Ottó helyettes lelkész Bábonyból (1950), Jakus Imre (1950-1978), Szabó Vilmos és Szabóné Piri Zsuzsanna (1978-1988), Verasztó Sándor és Verasztóné Mosoni Edit (1988-2003), Szigethy Szilárd (2003-), Arató Lóránd ().

Segédlelkészek: Faith Antal (1855), Németh Zoltán (1952-1957)

Tanítók, kántortanítók (az első 60 év tanítóinak teljes névsora nélkül): Omaszta Imre licenciétus (?), Szalántzy Mihály licenciátus (?), Reguli János (?-1745), (!), Krizsán Pál (1781-1783), Visnyi János (1784-1789), Várady László (1789-1799), Obrtlik János (1799-1804), Göndör István (1805-1806), Várady László (1807-1809), Jalmbovits Pál (1809-1817), Sesztina (Schestina) János (1817-1823?),Szabó József (1824-1829?), Laucsek (Lautsek) István (1829-?), Szillvágyi Sámuel (?-1834), Laucsek (Lautsek) István (1834-1836), Daxner Ferenc (1836-1853), Szilvágyi Sámuel (1853-1861), Bartos Tivadar (1861-1884), Pfendschack Lajos (1884-1885), Küffer János (1885-1926), Szalay Miklós (1927-1940), Lőrinc György (1940-1948).

Másodtanítók: Mihályi Károly (1902-1903), Mészáros László (1903-1913), Takács Zoltán (1913-1929), Lőrinc György (1929-1940), Koltai (Kuchen) János (1940-1943), Tarján Katalin (1943-1948).

Tanítók egyéb státusban: Bauer János (1916), Szalay Aranka (1917-1918), Brezovszky József (1926), Bakó József (1930-1931), Cziriák (Vári) László (1933-1934), Kovács Lajos (1940), Török Józsefné Szalay Aranka (1942-1943).

Felügyelők: Sulyovszky András földbirtokos, Fekete Lajos (?-1875-1910-?), Szenteh István gyógyszerész (1911-?), Rudnay Gyula festőművész (1933-?), dr. Gömöry István takarékpénztári igazgató, Szerencsés János (?-1973-?), Szijjártó Géza (?-1989-?), Kadlicskó Sándor (?-2003), Johann Endre (2003-).