
Immár hagyomány, hogy a kaposvári, csurgói, ecsenyi és tabi egyházközségek összefogva, közösen vesznek részt egy gyülekezetépítő hétvégén, amelynek a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ adja a helyszínét. Ez 2024-ben sem volt másként, hiszen szeptember 27-29. között megtartottuk a Gyülekezeti hétvégét, amely sokak épülésére szolgált.

A hétvégén három napot és két éjszakát töltöttünk együtt. Ebben a három napban reggel és este áhítatok ünneplése zajlott, amelyek a napjainkat keretezték és tagolták. A délelőttökön előadásokat hallgathattunk: Tiborcz Dániel lelkészünk a „Szolgálatok az egyházban – Egyházi szolgálatok” címmel adott elő, a Kaposváron hatodéves szolgálatot teljesítő Takács Hajnalka pedig a kontemplatív imádságról tartott tartalmas és lelki épülésre szolgáló előadást. A hallottak közös és egyéni elmélyítését a kiscsoportos beszélgetések segítették elő. Az istentiszteleten a jelenlévő gyülekezetek lelkészei együtt szolgáltak.


Azt reméljük egy ilyen program megszervezésétől, hogy az egyháztagságon felül olyan kohézió és sorsközösség alakulhat ki a gyülekezeti tagok között, amely arra sarkallja a résztvevőket, hogy éljünk bárhol, gyakoroljuk bármekkora gyülekezetben a hitünket, az egyházban egy közösség vagyunk.




Köszönjük a hétvége megvalósulásához nyújtott támogatást a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek!

Galéria:















