„A felséges Istenhez kiáltok, Istenhez, aki mellém áll.” (Zsolt 57,3)
„De aki mindvégig kitart, az üdvözül.” (Mk 13,13)
Annyira emberi, annyira magamat látom, annyira mi vagyunk ebben a helyzetben. Baj van. Nincs kiút, nincs fény az alagút végén, teljes kilátástalanság. Mit tegyünk? Próbáljuk meg!
Utolsó reményként forduljunk őhozzá, hiszen ő a mindenség Ura. És megsegített. De hogyan tovább? Tehetünk úgy, ahogyan az Ószövetség embere tett: ha minden rendben megy, nincs szükség az Úrra, ha baj van, akkor keressük meg a visszautat hozzá, ő majd megsegít. Így nem mehet tovább. Az ige egyértelműen szól: „…de aki mindvégig kitart, az üdvözül.” Erre a kitartásra van szükségünk! Az Isten szeretete, az Isten iránti hűség, az őbelé vetett remény és bizalom az, ami megtart, ami elvezet a célhoz, ami üdvösségre visz.
*
„Uram Jézus, drága kincsem, / Más üdvösségem itt nincsen. / Nagy vágyódva várlak téged, / Hozd idején segítséged, / Ó, Jézusom, ó, Jézusom!
Mikor terád emlékezem, / És nevedről elmélkedem: / Betöltesz új reménységgel, / Túláradó örvendéssel, / Ó, Jézusom, ó, Jézusom!
Szívem lángját élesztgetve, / Szítsd fel még több szeretetre, / S add, ha itt nem dobog többé, / Ott éljek veled örökké, / Ó, Jézusom, ó, Jézusom!”
Arató Lóránd
